Radnai Márk TISZA-alelnök kiszállt a tűzpiros BMW-jéből, és váratlan üzenetet küldött MINDEN magyarnak

2024. augusztus 05. 05:28

Vadonatúj arc, legeslegelső beszélgetés – tényleg lehetne akár felvillanyzó is a műsor. De nagyon nem az.

2024. augusztus 05. 05:28
null
Francesca Rivafinoli
Francesca Rivafinoli
Mandiner

(Nyitókép: YouTube-képernyőfotó)

Az a baj azzal, ha az ember immár évtizedek óta figyeli a belpolitikát és egyelőre a memóriája is tűrhetően működik, hogy három nap kell neki, mire végignézi a TISZA Párt alelnökével készült nagyinterjút. Annyiszor alszik bele ugyanis.

Vadonatúj arc, legeslegelső beszélgetés, tényleg lehetne akár felvillanyzó is a műsor

– ehelyett úgy mondja fel a színész-rendező a 14–34 éve szajkózott paneleket, hogy még közhelybingót sem érdemes közben játszani, annyira egyértelmű lenne a győzelem.

Ezt is ajánljuk a témában

Összefoglalnám a főbb állításokat:

ebben az országban (ahol árok van ásva az emberek között) egyszerűen mindenhez politikai kapcsolatok kellenek,

anélkül érdemben előrehaladni kizárt, ezért menne minden második fiatal külföldre, és ezért pakolta már ő maga is a bőröndjét; a legszegényebb és legkorruptabb ország ez, ami már csak azért is szomorú, mert a külföldi nyaralásokkor az ember

kénytelen azt mondani, hogy Budapestről jött, Magyarországot ugyanis szégyelli.

Szürcsöli a koktélt Dalmáciában, és közben szorong, nehogy a pincér politikai okokból leugassa a fejét, ahogy az közismerten szokás. Lesütött szemmel veszi a szuvenírt Szantorinin,

nehogy Jorgósz bácsi rákérdezzen, hogyan is állunk a konvergenciakritériumokkal.

A harcos ellenzéki pedig biztosan azért hívja fejenként bő 800 ezer forintos olasz gasztrohétvégére az érdeklődőket, mert csupa korrupt orbánistával kíván hetyegni, akiknek bejött az élet.

Ásít, lapoz – tulajdonképpen ez ilyenkor az egyetlen észszerű reakció, de ha már pont most jelent meg egy kapcsolódó Eurobarométer felmérés, a rend kedvéért vessünk rá egy pillantást.

Mit gondol, hazájában mennyire elterjedt a korrupció? – szólt az egyik kérdés. Hol válaszolta 98 százalék azt, hogy nagyon vagy eléggé elterjedt? Görögországban. A 90 és 100 százalék közötti tartományban találjuk még a spanyolokat és a portugálokat, a máltaiakat, a ciprusiakat, a horvátokat és a szlovéneket;

Magyarországon 88 százalék látja így a helyzetet.

Konkrétan a politikusok körében a magyarok 52 százaléka véli gyakorinak a korrupciót és a saját zsebre dolgozást; az uniós átlag 50 százalék. A görögök 68, illetve a spanyolok 64 százalékos mutatója mellett élen jár Szlovénia, Portugália, illetve Franciaország is – de a politikusokon kívül a felmérés bő tucatnyi más foglalkozási kategóriát is vizsgált a korrupció szempontjából, azokban sem Magyarország viszi a prímet (sőt, több területen az uniós átlag alatti számadatok születtek). Görögország ezzel szemben akár köröket is ráver az uniós átlagra:

a közbeszerzéseket odaítélő tisztviselők körében például a görögök 67 százaléka szerint virágzik a korrupció; a magyaroknak 41 százaléka mondta ezt,

a hollandoknak 49, a svédeknek 42, a cseheknek 55 százaléka; az uniós átlag 37 százalék.

Lássuk tovább. Ha szeretne elintézni valami közigazgatással vagy közszolgáltatással kapcsolatos dolgot, általában véve mennyire tartja elfogadhatónak azt, hogy pénzt adjon az ügy érdekében? – szólt a kérdés.

A magyar válaszadók szűk negyede szerint van ez néha rendben, 5 százalék szerint mindig. Ez összesen 29 százalék,

ami az észt és a finn aránynak felel meg – a hollandoknál ugyanitt 44 százalék, a cseheknél 41, a románoknál 32, de a svédeknél is 34 százalék állította, hogy olykor vagy minden esetben belefér az ilyesmi.

Talán még izgalmasabb az a kérdés, hogy „ismer-e személyesen olyat, aki valaha kenőpénzt fogadott el”. A magyar válaszadók egytizede válaszolt igennel – ez pontosan az uniós átlag. A görögöknek bezzeg közel egyharmada tud a környezetében ilyen emberről. Hasonlóképpen a görögök közel kétharmada értett egyet azzal az állítással, hogy őt személy szerint érinti mindennapi életében a korrupció, a horvátoknak 60 százaléka, de a románoknak is a fele – míg a magyar válaszadóknak szűk egynegyede, ami valamivel alatta marad az uniós átlagnak. Arra a kérdésre pedig, hogy

az elmúlt 12 hónapban tapasztalt-e vagy látott-e konkrétan korrupciót, a magyarok pontosan ugyanolyan arányban feleltek igennel,

mint az osztrákok vagy a Benelux-állambeliek (7 százalék); a görögök ellenben itt is a dobogón végeztek (csupán a horvátok csusszantak be eléjük).

Az tény, hogy a magyar válaszadók 72 százaléka értett valamilyen mértékben egyet azzal az állítással, hogy az üzleti életben csak politikai kapcsolatokkal lehet sikeres az ember, ami Unió-szerte a negyedik legmagasabb érték (Horvátország viszi a pálmát 79 százalékkal); ugyanakkor az uniós átlag sem kevesebb mint 51 százalék –

azaz még ez a benyomás, illetve hiedelem sem igen tekinthető hungarikumnak.

Tovább árnyalja a képet, hogy a „hazámban a kivételezés és a korrupció gátolja a versenyt az üzleti életben” állítással úgy értett valamennyire egyet a magyarok 73 százaléka, hogy az ország így is csak a tizedik a sorban – egész Dél-Európa megelőzi, ismét a görögök vezetésével. Az uniós átlag itt 63 százalék (az se kifejezetten fényes), észak felé szinte szabályosan csökkenő arányokkal.

És akkor tegyük mindehhez hozzá, hogy a jelentés uniós szintű összesítése szerint a legnagyobb arányban a konstans pénzszűkében lévő polgárok, illetve az egyéni vállalkozók szembesülnek korrupcióval; de a munkanélküliek is kicsivel gyakrabban, mint a menedzserek.

A legkevésbé épp a diákok és a menedzserek vélik úgy, hogy csak politikai kapcsolatokkal lehet sikert elérni az üzleti életben –

a munkanélküliek és a fizikai munkások körében jóval elterjedtebb ez a nézet. Hasonló tendencia figyelhető meg az anyagi helyzet vonatkozásában is: minél csóróbb valaki, annál inkább állítja, hogy boldogulni csak politikai kapcsolatokkal lehet.

Most akkor komolyan higgyük el, hogy korrupció-ügyben Magyarországon minden fáin? – kérdezhetné a kellően felületes olvasó,

akit természetesen rögvest megnyugtatnánk: erről szó sincs. Sőt: aki a lelkiismeret-vizsgálatkor akár csak halványan is úgy érzi, hogy feddhetetlenségben még nem üti meg a dán szintet, az jó, ha még ma elkezd dolgozni magán – pláne, ha tisztában van azzal, hogy előbb-utóbb számot kell adnia a mammonhoz fűződő viszonyáról.

Cserébe talán belátható: felelős politikai erő nemigen fogalmazhat meg olyan félrevezető állításokat, mint hogy a magyarországinál több korrupciót keresve se találni az Európai Unióban.

Még a végén valaki elkeseredettségében átteszi székhelyét Eva Kaili hazájába, aztán érkezik a kellemetlen csalódás.

Mint ahogy annak szajkózása sem tűnik túl előremutatónak, hogy politikai protekció nélkül esély sincs a sikerre – ha ez a hozzáállás pont a kevésbé képzett és anyagi gondokkal küzdő polgárok körében a legelterjedtebb, akkor félő, az esetek minimum egy részében csúnya önfelmentéssel állunk szemben. Aki már Dobrev Klárától is hiába várta, hogy elhozza neki az európai minimálbért, azon bizonyosan nem sokat segít, ha most

Radnai Márk a fű alatt kapott politikai pozíciójában, tűzpiros BMW-ből kiszállva azt üzeni neki, hogy politikai kapcsolatok híján esély sincs az érdemi előrejutásra.

Mennyivel hasznosabb lenne felmutatni a pozitív szerepmodelleket. Itt van rögtön a TISZA Párt elnöke: hónapokig tartó munkanélküliség után, kapcsolatok helyett a puszta tehetségével és szorgalmával oda jutott, hogy péntek éjjel egy budai klubban csapatja a privát partiján,

majd másnap egy patinás balatonfüredi szállodában piheni ki a buli fáradalmait,

ahol egy főnek 147 850 forint egy éjszaka. Hajrá, kesergők, gyerünk, sültgalambvárók, tessék példát venni róla!

***

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 359 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gekk
2024. augusztus 06. 22:36
Orbitcsicskák. Beszari kis válaszképtelen diszlájkhuszárok.
nagymacska44
2024. augusztus 06. 16:27
Most olvasom, hogy Magyar Péter azt mondta, hogy ha őket megválasztják azonnal 5%ra fogja csökkenteni az élelmiszerek áfáját. Ilyeneket én is tudok ígérni. Én 4%-ra fogom csökkenteni. Még azt is mondta, hogy az emberekért fognak dolgozni. Hűha ez aztán a szép ígéret.
Sulammit
2024. augusztus 06. 12:48
Ugye vannak ezek az ügyeletes kesergők. Ezek, vagy az irigyek, vagy a hedonisták között vannak. Érdekes nekem még nem volt problémám a magyarságommal külföldön.
atti64
2024. augusztus 06. 11:31
PATKÁNYOK PARTJA!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!