Magasból és mélyből

Nyitókép: AFP/Kisbenedek Attila

„A vezér első országlása idején ráérzett arra, hogy az istenadta nép végtelen örömmel fogadja majd, hogy saját szemével láthat, saját kezével érinthet egy valóságos minisztert, aki az ezredfordulós ünnepségekre a kormány által adományozott országzászlót volt köteles elvinni valamennyi községbe és városba. Jóllehet a nép az országzászló adományozásán kívül más ajándékot nem kapott, de mégis kezet foghatott egy miniszterrel, aki «kézrátétellel» gyógyította a bajokat, meghallgatta a nép panaszait. A vezér nemcsak kiadta a jelszót, hogy «felszántjuk a vidéket», hanem minisztereivel fel is szántatta.

Giccsesnek és nevetségesnek tartottam akkor a zászlóátadási menetet, de most, 

Együtt nézik meg a hőmérőn, hogy mit is mutat, és kész csoda, ha a politikus szájából nyer megerősítést a mindennapi tapasztalat, hogy ezek lopnak. Ez önmagában felér egy felszabadulással.

Ez az élmény ahhoz hasonlítható, amit az Andersen mese, A császár új ruhája szereplői fellélegezve átéltek, amikor egy kisfiú után ők is kimondhatták: nincs is rajta semmi. A mélyben élők számára ugyanis nemcsak hihető, hanem magától értetődő is, hogy a politikusok foglalkozásszerűen hazaviszik a közjavakat. Ezt a saját táborba tartozókról nem szabad kimondani, illetve annyi «malaszttal teljes» hazugsággal álcázzák, hogy a mélyben élők félnek kimondani, amit minden nap látnak. Aki nagyon alul, függő helyzetben van, az nemcsak hallgat, nemcsak eltűri, hogy a helyi uraság a közmunkát kimérve a saját szőlőjét kapáltatja meg, de kénytelen «kalaplevéve» a saját uraságára is szavazni.

Ha egyszer elvegyül közöttük egy országosan ismert személyiség, egy valódi celeb, egy országosnak hitt méltóság, és az ki meri mondani ugyanazt, amit ők a mélyben naponta átélnek, akkor ez némi felszabadultságot hoz. Hiszen mostantól nem a «szóbeszédnek felülve» lehet róla suttogni, de ki is lehet mondani, hiszen nem a TV-ből szólt, hanem itt helyben, a szomszéd szeme és füle előtt mondta. A közösen átélt élmény bátrabbá tesz, még az elcsépelt frázis is segíti a «jobbágyfelszabadulást».

Ha pedig mi százan, mi ezren, mi tízezren együtt, ugyanazt olvastuk le a hőmérőről, nem lehet arra hivatkozni, hogy rosszul láttuk, rosszul hallottuk, és a «magasabb» elvtársak/urak jobban látják, hogy mi is az országos hőmérséklet. Megszűnt a parallaxis hiba.”