Hódító Viktor

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

„Meg kell hódítani, el kell foglalni Brüsszelt. Rendben. És tessék mondani, kivel? Jogász a hadsereg főparancsnoka, jogász a kormányfő, és a programban a legfontosabb, éppen pozícióban lévő, a honvédelmet irányító szakember, a jelenlegi honvédelmi miniszter agrármérnök. A Gödöllői Agrártudományi Egyetemen végzett, életrajza szerint volt diplomata, üzletember, tartalékos katonatiszt, lapkiadó, főszerkesztő és ki tudja, még mi, hol mindenütt próbálta ki magát.

Ezzel nincs is baj, magam is ott végeztem, igaz, ötven évvel ezelőtt. De ami felveti az egymillió forintos kérdést: egy általa szakmailag minden bizonnyal kiválóan megalapozva lefejezett, ma ugyan egyre jobban felszerelt, de még mindig elég vékony hadi képességűnek tűnő, kis létszámú hadsereggel még átvitt értelemben sem indulnék neki a világnak.

Mert hát a szónoklat is átvitt értelmű volt. Volt egy másik fellépő, aki pár utcával odébb megemlítette, hogy nagyjából két Marshall segélynyi összeget kapott már Brüsszeltől Magyarország. A fő beszélőnek inkább az országos eredményeket kellett volna, illett volna felmutatni, hogy mit is hoztak a forradalmak, a háborúk, a véráldozatok. Szokták is, néha, amolyan »Szabad Nép félóra«-szerűen kampányolva, és csodálkoznak a csodálkozásunkon (és a nemzetközi statisztikán), hogy mindennek ellenére miért vagyunk a szegénységi bajnokságban stabilan érmesek, amikor mennyi mindent adnak az országnak. Hogy lehet ez? Pedig évtizedek óta küzdünk, harcolunk, háborúzunk. Hogy ki ki ellen, miből és mennyiért – egy másik győztes kérdés...

De csak olyan hódító csatákban és kizárólag hazai harcmezőkön, ahol az utolsók közt végezni a legnagyobb dicsőség! Ha sikerül, újabb jelentős győzelmet könyvelhetünk el.

Csak hát ehhez megfelelő hadvezetés szükséges.”

***

***