A NER leértékelte az önkormányzatiságot, de mihez kezd helyben az ellenzék?

„Magyarországon még mindig Budapest vezetőjének, a főpolgármesternek van a legnagyobb legitimitása, ő az a politikus, akire a legtöbb választó közvetlenül szavaz (sok más ország főpolgármesteréhez hasonlóan, miközben a kormányfőt a parlament választja meg, nem a nép). Karácsony Gergely a kormánnyal szembeszálló politikai szereplőt testesíti meg, súlyt pedig külön az ad neki, hogy 353 ezer választópolgár juttatta a főpolgármesteri székbe. Az ellenzék számára ezért is kiemelten fontos, hogy a főpolgármesteri tisztséget a június 9-i szavazás után is ellenzéki szereplő töltse be. Figyelembe kell venni azt is, hogy az ellenzéki szavazók leginkább Budapesten tömörülnek, az ellenzéki pártoknak leginkább itt van keresnivalójuk, itt számíthatnak leginkább politikai sikerre a választások során.

(Emlékezzünk, a 2022-es országgyűlési választásokon az ellenzék a legtöbb egyéni választókerületet épp a fővárosban nyerte meg, igaz, a Fidesz a vártnál jobban szerepelt Budapesten.) Csakhogy az egykori összefogás pártjai így egymást is keresztezik, hiszen részben vagy egészben, de ugyanarra az ellenzéki, urbánus választóközönségre hajtanak, azaz nagyrészt egymás rovására tudnak csak érvényesülni. Az ellenzék fővárosi koncentráltsága azt a látszatot is keltheti, mintha ezek a pártok eleve lemondtak volna arról, hogy a kisvárosok, falvak lakóit megnyerjék maguknak. 

Ezt figyelembe véve már nem is annyira meglepő, hogy még mindig megy a helyezkedés, tovább folyik a rivalizálás a baloldali-liberális pártok között a főpolgármester-választási kampányban, a budapesti kerületek egy részében, sőt még a vidéki megyei jogú városok egy részében is. 

Azt is látni kell, hogy az önkormányzati választások rekrutációs, helyben való pártépítési lehetőséget is kínálnak, amelyből jó esetben országos szinten is profitál(hat)na az adott ellenzéki párt. Az ellenzék egészét sújtja, hogy minél több idő telik el a NER kormányzása alatt, annál kevesebb olyan politikust látunk, akik még államtitkárként, miniszterként kormányoztak 2010 előtt. Ők ugyanis azok, akik értik, hogy a jó szándék még kevés, a választási program nemkülönben, az elképzelések kormányzati érvényesítéséhez parlamenti többség, pénz kell, és azon képesség, hogy a politikai döntéseket az államapparátussal minél jobban végre tudják hajtatni.

Az egykor kormányzati tapasztalattal bíró ellenzékiek azt is tudják, hogy a költségvetési források korlátozott volta miatt szinte lehetetlen mindenkinek kedvező és tetsző döntést hozni, és hogy az életviszonyok bonyolultsága miatt több döntési alternatívát kell mérlegelni, számos tényezőt figyelembe véve. Csakhogy az egykori miniszterek, államtitkárok az elmúlt tizennégy évben egymás után koptak ki az aktív politizálásból, a maradékuk a Demokratikus Koalícióban és az MSZP-ben politizál (köztük a legfontosabb egykori kormánytag maga Gyurcsány Ferenc pártelnök). 

A mai ellenzéki politikusok jó részén meg is látszik a kormányzati tapasztalat hiánya. Az amatőrség, a naivitás, a nagyotmondás gyakorta látható az óbaloldalon (DK, MSZP) túli világban. Ezek alátámasztására a Momentum, a Párbeszéd, az LMP, a Jobbik, a Mi Hazánk számos megnyilvánulását lehetne idézni (persze lehetne idézni félresikerült akciókat, mondatokat a szocialisták részéről is – nincsenek is könnyű helyzetben).”

Nyitókép: Facebook