Magyarország nem kerékkötő, hanem kulcsállam

„A Huszárvágás című könyv jól átgondolt célokat és kidolgozott stratégiát kínál Magyarország számára. Ön az író, de a könyvben sok olyan gondolat olvasható, amit már Orbán Viktortól is hallhattunk. Ki a stratégiaalkotó, ön vagy a miniszterelnök?

Természetesen a miniszterelnök. Az Alaptörvény szerint is ő határozza meg a kormány általános politikáját. A politikai igazgatónak pedig az a feladata, hogy tanácsokkal segítse, és összefogja a kormányzati stratégiai gondolkodással kapcsolatos munkát.

(...) Miért a huszárvágás motívumát és nem a konnektivitást, az összekapcsolódás üzenetét emelte a címbe?

A konnektivitás nem egy magyar szó, az összekapcsolódás jelentése pedig túl általános, és nem adja át jól a nemzetközi szakkifejezést. A konnektivitásnak az angolban van tartalma, mélysége és irodalma. Nagyon nehéz volt eldönteni, hogy mi legyen a könyv címe, mert nem akartam egy csúnya, idegen szót kiemelni. Sokáig gondolkodtam, de aztán rájöttem, hogy nem a stratégiára vonatkozó kifejezést kell címmé tenni, hanem azt a mozdulatsort, amit a magyar politika végrehajt. Így jött a huszárvágás motívuma mint ötlet.

A békére és arra tesszük fel a zsetonjainkat, hogy a kölcsönös tiszteleten alapuló, nemzeti érdek és gazdasági fejlődés logikáját követő együttműködések fokozásával a következő években sokat nyerhetünk.

A könyvében amellett érvelt, hogy Magyarországnak egy kulcsállami testtartást kell felvennie. Mint a leírásából kiderül, ez részben azt jelenti, hogy egy ilyen ország közvetít az egymás ellen ható erők között, és így stabilizálja a saját térségét. Az Európai Unióban azonban – például Ukrajna ügyében is – kulcsállam helyett többnyire kerékkötőnek tartják Magyarországot. A kompromisszumkészség mennyire fontos egy kulcsállam esetében?

Ha általánosságban vesszük a kompromisszumkészséget, akkor a válasz az, hogy egy globalizált, multivektorális kapcsolatrendszerre épülő politikában, amit mi is vinni akarunk, nagyon fontos a rugalmas, pragmatikus, nyitott testtartás. De ha a kompromisszum alatt azt értjük, hogy mindig engedni kell a nemzeti érdekeinkből és vagy köztes megoldást találni, vagy feladni a pozíciónkat, akkor a válasz az, hogy nem. A Huszárvágás pont azt fejti ki, hogy a kulcsállami szerepnek nem a saját értékek és érdekek feladása a lényege, hanem azok messzemenőkig történő képviselete.

Nem tudunk kapcsolódni sem, mert ha egylényegűek vagyunk valamivel, akkor nem kapcsolódunk hozzá, hanem csak az alkatrészei vagyunk. Akkor tudunk kapcsolódni valamihez, ha valamilyen módon megkülönböztetjük magunkat. Az uniós ügyekben szerintem kifejezetten rugalmasan, de a nemzeti és térségi érdek alapján, tehát épp ilyen sorvezető mentén lépünk fel.

Nem vagyunk kerékkötők?

Magyarország nem kerékkötő, hanem kulcsállam. Ha nem lenne az, hanem a mainstream vonalon lenne, akkor még nagyobb lenne a káosz az európai politikában, és senki sem lépne fel a térség eltérő érdekeinek képviselete érdekében. A magyar álláspont lényege az, hogy a háború nem segít a térség országai számára, csak veszélyt, bizonytalanságot és gazdasági pozícióvesztést okoz. Ezért béke kell. Amint ez bekövetkezik, a térség valamennyi országa megkönnyebbülten felsóhajt majd. Nem véletlen, hogy a közvélemény-kutatások szerint a Kárpát-medence országaiban – például Ausztriában, Szlovákiában és Szerbiában – úgy gondolkodnak az emberek az orosz–ukrán konfliktusról, mint Magyarországon. Az, hogy az egyes kormányok hogyan képviselik ezt a mindennapi politikában, egy másik kérdés, de Magyarország felvállalja és megmutatja, hogy a térségnek van egy eltérő értelmezése erről a konfliktusról. Ezért vagyunk keystone state ebben a konfliktusban is, ahogy az angol szakirodalom ezt nevezi.”

***

Nyitókép: Ficsor Márton/Mandiner