Új kommunisták

„Az elmúlt időszak alighanem az egyik legnagyobb port felverő ügye volt a Nemzeti Színház két művészének balesete. És persze az, hogy a történtek után a teátrum igazgatója, Vidnyánszky Attila lemondott tisztségéről. Hogy ezt a kulturális miniszter, akit nem tudom milyen képessége alapján ültettek a miniszteri székbe, nem fogadta el, az már erősen kétséges. De megértem ezt is: vizsgálódjanak csak, úgy korrekt, noha a majdani végeredmény aligha módosítja azt a felelősséget, amelyet egy vezető – aki ráadásul az inkriminált darab (Rómeó és Júlia) rendezője – visel.

Máshol egy közlekedési miniszter lemond az országában történt vonatbaleset miatt. Számos hasonló példa akad a világban, ám Magyarország ebben is kivétel; itt a korrupción ért tárcavezetők, országgyűlési képviselők sem mondanak le.

Persze dicsérhetném is a Vidnyánszky mellett kiállókat, mondván hogy ez is egy más kultúra, mint amit az ellenzéktől megszoktunk; ott inkább hallgatnak, vagy óvatosan elhatárolódnak, de semmiképp nem szólalnak meg támogatólag. Ezt már csak azért is írom ide, nehogy belekerüljek abba a csapatba, akiket a Magyar Nemzet publicistája ekként jellemez, idézem: »a virtuális térbe kirajzó kárörvendőket, a mocskos szájú kommentelőket, a Vidnyánszky bukásán élcelődő cinikusokat és a balesetet politikai színezetűvé hazudó közérzetrombolókat jobb, ha meg sem halljuk.«

Nem gondolom egy pillanatig sem, hogy a balesetnek bármi politikai színezete lenne, és Vidnyánszky bukásán sem élcelődnék. Már csak azért sem mert – bár az utóbbi hét-nyolc évben Vidnyánszky szinte minden szereplése, megnyilvánulása  politikai színezetű volt – nem hiszem, hogy tényleg megbukott volna. Számos más funkciója mellett ott marad a Nemzeti élén, a NER megbízható embereként. És ebből a szempontból, mármint a NER szempontjai alapján Vidnyánszky nem nélkülözhető ember. A felelősség pedig innen kezdve teljesen másodlagos.”

***

Nyitókép: Kovács Tamás