„Ég veled Hős utca!” – állami tulajdonba került a hírhedt telep

2023. szeptember 27. 14:04

„Évtizedes munka végére értünk” – írta közösségi oldalán Kőbánya polgármestere.

2023. szeptember 27. 14:04

D. Kovács Róbert, a X. kerület polgármestere arról számolt be Faceook-oldalán, hogy „évtizedes munka végére értünk, összetett tervezéssel, lépésről lépésre haladtunk és ma már kimondhatjuk: megígértük és megtettük

Felszámoltuk kerületünk hírhedt szégyenfoltját!”

„Ég veled, Hős utca!” – jelentette ki a kerületvezető.

A TEK hasznosíthatja a területet

D. Kovács ismertette, hogy mindez a kormány támogatásával és anyagi segítségével valósult meg. Majd megjegyezte, hogy „a Hős utca története hosszú és bár nem így indult, az utóbbi évtizedekben Budapest egyik leghírhedtebb szergyártó- és kereskedő központjává vált. Elborzasztó képek jellemezték a házak környékét, szeméthegyek, életveszélyes tudatmódosító szerektől vergődő emberek” – idézte fel az utca múltját a polgármester.

A bejegyzésből kiderült, hogy az önkormányzati bérlemények kiürítése után a néhány magántulajdonban lévő lakással együtt vásárolta meg a kormány a Hős utca 15. szám alatti két lakóépületet és telket az önkormányzattól. 

Az ingatlan immár a Magyar Állam tulajdona és 

a tervek szerint a szomszédos Terrorelhárítási Központ bővítésére fog szolgálni 

– zárta a posztot D. Kovács Róbert.

A vonatkozó bejegyzést alább tekinthetik meg:

 

Nyitókép: D. Kovács Róbert Facebook-oldala

 

 

Karácsonyi előfizetési akció

Kapcsolódó cikkek

 
 
 
 

Ezek is érdekelhetik