Ordítani és sírni tudnék

„Minek tekintsük önt? Magányos harcosnak, aki amúgy szívesen játszana csapatban, ha találna megfelelő társakat, vagy örök elégedetlenkedőnek, aki hosszabb ideig nem is képes csapatjátékra?

Az ellenfeleim az utóbbit szokták mondani rám, azok, akik támogatnak, inkább az előbbit. Nekem papírom van arról, hogy tudok lojális lenni: a Fideszben sajnos sokáig bent maradtam, azzal együtt, hogy láttam a problémákat. Próbáltam belülről változtatni. Utólag ezt már szégyellnem kell. Ha visszanézek a politikai pályafutásomra, akkor azt gondolom, több kompromisszumot kötöttem a szükségesnél. Nagyon rossz irányba mennek a dolgok a magyar politikában, ezért tűnhet úgy, hogy nem vagyok csapatjátékos. Azt is meg szoktam kapni – picit szomorú vagyok miatta –, hogy váltogatom a pártokat. Összesen két pártnak voltam a tagja. A Fideszből eljöttem, mert azt mondtam, hogy nem kellene lopni, az LMP-ből pedig azért kellett eljönnöm, mert azt mondtam, hogy együtt kell működni a többi ellenzéki párttal. Nem én változtam, hanem azok a pártok, amelyeket el kellett hagynom.

Nemrég, amikor a Parlament folyosóján arról kérdezte a miniszterelnököt, hogy családi nyaralásakor miért használt honvédségi repülőgépet, Orbán Viktor »szőrét hullató, rossz vidéki rókának« nevezte. Sikerült megfejtenie, hogy mire gondolhatott?

Nyilván nem megtervezett reagálás volt a részéről, kibuggyant belőle a »vidékizés«, ami éppen ezért sokat elárul a személyiségéről. A legjobb elemzést erről a bizarr beszélgetésről egy Facebook-posztban találtam. A poszt írója eddig abban a hiszemben volt, hogy a miniszterelnök tahósága – voltak más megnyilvánulásai is, amelyek tényleg így minősíthetők – csak egy politikai termék. Ebből a jelenetből viszont kiderült, hogy ez a valóság.

Mennyi lehet igaz abból a gyakran előkerülő vádból, hogy a Fidesznek beépített emberei vannak az ellenzéki pártokban?

Egyértelműnek tartom, hogy vannak. A hitelességük ezért is problémás. Alapvetően mindegy, hogy van-e erről megdönthetetlen bizonyíték. Az, amit időnként csinálnak és ahogyan viselkednek, azt mutatja, hogy nagyon buták, vagy együttműködnek a kormánnyal.

A fák nélküli lombkoronasétánytól kezdve a milliárdos nagyságrendű visszaélésekig régóta rendszeresen szállítja a korrupciós botrányokat. Mi az oka annak, hogy a baloldali kormányok idején ennek a töredéke is megrengette a közvéleményt, most pedig – összehasonlíthatatlanul súlyosabb esetekben – mintha szellő se fújdogálna?

Valóban naponta jönnek olyan ügyek, amelyek mindegyikébe külön-külön is belebuknának nyugati kormányok. Külföldi újságírók és politikusok is rendre megkérdezik, hogy a magyarok ezt miért engedik. Megint kénytelen vagyok a propagandára kilyukadni. A hibrid rezsimekben a kormány határozza meg, hogy a valódi hírek hány emberhez juthatnak el. A legtöbben nem is értesülnek róluk. Ha mégis értesülnek, akkor megkapják mellé a kormányzati »zajt«. Hiszen a propagandának nemcsak az eltitkolás a lényege, hanem a »zajkeltés« is, vagyis az, hogy beszéljünk más, a figyelmet elterelő témákról, ne tudjunk koncentrálni a fontos információkra. A kormányzati propaganda ezen kívül folyamatosan küldi azokat a nagyon leegyszerűsítő üzeneteket, hogy »jó, mi is lopunk, de egyrészt a másik is lopott, másrészt mi megvédünk titeket a migránsoktól, a háborútól és még ki tudja, mi mindentől«. Ahol ki van építve a gépezet, ott ez működik. A világon mindenütt működik. Az oroszoknál most már semmilyen hír nincs. Készüljünk fel arra, ha nem lépünk időben, akkor Magyarország is könnyen eljuthat oda, hogy nem lesz független sajtó. Népszava se lesz, Telex se lesz.”

Nyitókép: Facebook