Miért az orosz tankönyv, miért nem a román, francia, stb.?

„Történet az orosz birodalmi emlékezetpolitikáról, a sztálini nosztalgiáról, illetve a másik oldalon a szenzációhajhász sajtóról és a célzott botrány-keltésről.

Annak idején volt egy vicc a jereváni rádióról. Eszerint bemondják, hogy Moszkvában új Mercedesek osztogatnak. Majd következik a helyesbítés: a hír igaz, de nem Moszkvában, hanem Jerevánban, nem új Mercedeseket, hanem régi Zsigulikat, és nem osztogatnak, hanem fosztogatnak. A vicc a létező szocializmusban a szándékosan eltorzított valóságértelmezést mutatja be. Mára azonban úgy tűnik: a valóság szinte szétporlad a kakofóniába fulladó híradások özönében. Nehéz dolgunk van tehát ha tisztán akarunk látni – igaz ez a legutóbbi »tankönyv-ügyre« is. Az Oroszországi Föderációban állítólag új tankönyvet vezettek be, amelyből 11.-ekes diákok milliói fogják tanulni az 1956-os forradalommal kapcsolatos történelemhamisítást. Kisebb politikai vihar támadt ebből idehaza, s az ellenzék természetesen az állítólagosan oroszbarát kormányt támadja a tankönyv miatt – mintha a magyar kormány bármit is tehetne egy szuverén ország tankönyvei kapcsán, különösen is, ha ez a szuverén ország nagyhatalom és éppen háborúban áll.

De mindezt tegyük félre, és vegyünk egy nagy levegőt. Vajon mi szerepel a román történelemkönyvekben Erdélyről? A szlovák történelemkönyvekben 1918 őszéről, »Pozsony felszabadításáról« vagy más eseményekről? A francia tankönyvekben az első világháborút lezáró békéről? A török tankönyvekben a mohácsi csatáról? Sőt, ha a tankönyveken túllépünk, vajon miért nem volt ekkora felháborodás a Szulejmán című török sorozata kapcsán – pedig az biztos, hogy több emberhez jutott el, nagyobb benyomást téve, mint egy tankönyvről szóló híradás? Ha pedig a történetet az abszurd humor felől fogjuk meg, akkor – mértékadó közlés szerint – az egyik ukrán tankönyvben szerepel egy olyan feladat, hogy a nebulók vázolják fel az »ukrán ősember egy napját«.

Komolyra fordítva a szót, 1956 természetesen kiemelt ügy. 1956 nem történelem, hanem maga a magyar álom. 1956 az egyetlen olyan kincsünk a huszadik századból, amire minden skrupulus nélkül lehetünk büszkék. Természetesen vannak, akik igyekeznek befeketíteni 1956-ot, mondván, hogy a fegyveres szabadságharcosok köztörvényesek volt (hiszen ott van a kádári állambiztonság dokumentumaiban!); mások nagyítóval keresnek antiszemitizmust a forradalmi eseményekben; megint mások meg az egészet »kis októberi szocialista forradalomnak« nevezik, vagy még annak se, hanem a reformkommunisták hősies próbálkozásának. Vannak, akik a népítéletektől finnyáskodnak: és valóban, ezeket vonzónak nehéz lenne nevezni, de egy évtizednyi eszement diktatúra után az lett volna a meglepő, ha nincsenek ilyenek. Azután olyanok is vannak idehaza, akik provokációt sejtenek az események mögött: no nem a nyugati titkosszolgálatok akcióját, ahogyan az a kérdéses orosz tankönyvben áll, hanem épp ellenkezőleg, szovjet és hazai kommunista provokációt, tudniillik, hogy direkt kirobbantottak egy forradalmat, hogy azután lehessen egy jó kis véres megtorlást rendezni.”

Nyitókép: Ficsor Márton