Kiderült, hogyan moshatott tisztára egymillió eurót Magyarország belga „barátja”
Didier Reynderst akár öt év szabadságvesztésre is ítélhetik.
Az úzvölgyi győzelem megmutatta, hogy érdemes küzdeni a nemzetért.
„A szemünk előtt válik rögvalósággá Laurent Obertone Gerilla – Franciaország végnapjai című rémregénye, amelyben a betolakodók az egész országot lángba borítják, azután, hogy a rendőrök Párizs külvárosában – önvédelemből – lelőnek egy bűnöző bevándorlót. A regényben totális anarchia lesz úrrá Franciaországon. A valóságban talán még nem tartunk itt, de az egykor erős, hazánkat is könnyed mozdulatokkal darabokra szedő nagyhatalom tősgyökeres lakói ezekben a napokban szembesülnek vele, hogy megfélemlített-üldözött kisebbség lettek saját hazájukban.
A francia nagyvárosokban zajló brutális pogromokból a hazai konzervatív sajtó számos kiváló cikkben vont le tanulságokat, Orbán Viktor pedig a múlt heti uniós csúcs után kijelentette, hogy akármilyen kötelezéseket fogalmaz meg Brüsszel, Magyarországon biztosan nem lesznek migránsgettók, továbbra sem kérünk a kötelező betelepítési kvótából.
Szokás szerint egy picit távolabbról kezdeném: mi, magyarok is megtapasztaltuk ugyanis, milyen az, amikor a szabadjára engedett csürhe erőszakoskodik. Csak minket nem a gyarmatok csőcseléke, hanem a román társadalom ránk uszított legalja támadott meg. 2019. június 6-án történt a gyalázatos úzvölgyi pogrom, amikor a – kimutathatóan román titkosszolgálati háttérrel megtámogatott – aljanép rárontott a hősi halottak temetőjét védő székelyekre a Hargita megyéhez tartozó szorosban. A több ezer fős, felajzott román tömeg kemény magja a magyar katonák sírjainak kitépett keresztjeivel verte nemzettársainkat, a hatóságok és a rendőrség cinkos tétlenkedése mellett. A Székelyhon.ro és a PestiSrácok.hu helyszíni felvételeiből tökéletesen érzékelhető volt a szándékosan felszított, etnikai indíttatású pogrom valósága, a provokációnak fel nem ülő, vakmerő bátorsággal egymásba kapaszkodó magyarok elleni támadás brutalitása. Aki látta vagy ott volt, pontosan tudja, hogy csak a szerencsének és a Jóistennek köszönhető, hogy nem lett halálos áldozata az aljas támadásnak. 1990 fekete márciusa, a marosvásárhelyi pogrom ismétlődött meg ott, gyakorlatilag ugyanolyan forgatókönyv mentén.
Lehetne Úzvölgyét egyedi esetnek tekinteni, de azon a négy évvel ezelőtti, szomorú napon inkább csak ízelítőt kaptunk belőle, hogy mire képes még ma is az európai tradíciókat és a ratifikált emberi jogi megállapodásokat igen sajátosan értelmező román mélyállam, ha meg akarja félemlíteni a magyarokat.
Mint ismert, eleinte csak sunyi provokációról volt szó. E módszer jól ismert, így őrlik fel, fárasztják ki, keserítik el, majd késztetik asszimilációra vagy emigrációra apránként a határon túli magyar testvéreinket az utódállamok többségében.”
Nyitókép: MTI/Kátai Edit