Országgyűlés: zárt bizottsági ülésen vitatták meg a Kaleta-ügyet

2020. február 17. 11:37

Németh Zsolt és Vadai Ágnes szerint korszerűsíteni kellene a nemzetbiztonsági átvilágításokat.

2020. február 17. 11:37

Megdöbbentőnek és sajnálatosnak nevezte a sajtóinformációk szerint gyermekpornográfiával vádolt volt perui nagykövet, Kaleta Gábor ügyét az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke hétfőn, miután a testület zárt ülésen tárgyalta az esetet. Németh Zsolt felvetette a nemzetbiztonsági átvilágítás korszerűsítésének szükségességét.

„Megdöbbentő és sajnálatos az egész ügy, hiszen a magyar diplomáciára is komoly árnyékot vet egy ilyen botrány” –  fogalmazott Németh Zsolt újságíróknak, hozzátéve, hogy a folyamatban lévő büntetőügyben a jogi és az erkölcsi felelősség egyértelmű megítélése a márciusban kezdődő bírósági tárgyalás eredményeképpen születhet meg. A külügyi bizottság elnöke előremutatónak nevezte az ügy nemzetközi és hazai kezelését, felidézve, hogy a szakminisztérium és a magyar hatóságok azonnal léptek, amikor jelzés érkezett hozzájuk, és már tavaly márciusban hazarendelték a nagykövetet, illetőleg megfosztották rangjától. Hozzátette: ezt követően folyt le a nyomozás – márciustól novemberig –, amely vádemeléssel zárult, most márciusban pedig már bírósági szakba kerülhet az ügy.

A nagykövet hazahozatalával kapcsolatban Németh Zsolt rámutatott: ez mind a gyanúsított vonatkozásában, mind a kétoldalú kapcsolatok, illetve Magyarország megítélése szempontjából is indokolt volt. Németh Zsolt örvendetesnek nevezte, hogy az ügyben sikerült a „pártpolitikai elemet” minimálisra csökkenteni, hiszen egy többszörös nemzetbiztonsági átvilágításon átesett nagykövetről van szó, akinek kinevezését mindenki támogatta.

Az ügy konklúziójaként felvetette: a jövőben a nemzetbiztonsági átvilágítások rendszerével kapcsolatban folyamatos modernizációra, a kor követelményeinek való megfelelésre van szükség. Jelezte: a bizottsági ülésen az Információs Hivatal felajánlotta, hogy az ezzel kapcsolatos javaslatok a bizottság napirendjére fognak kerülni. Vadai Ágnes, a DK frakcióvezető-helyettese szintén reményét fejezte ki, hogy az Információs Hivatal és az Alkotmányvédelmi Hivatal felülvizsgálja és modernizálja a nemzetbiztonsági ellenőrzéseket.

Elmondta: a külügyi tárca kérésére – külügyi és nemzetbiztonsági érdekre hivatkozva – 10 évre titkosították a bizottsági ülés anyagát. Jelezte, írásbeli kérdéssel fordul az ügyészséghez, hogy kiderüljön például az, kinek a jelzése alapján történt meg a nagykövettel való kapcsolatfelvétel. A bizottsági ülés összehívását Mesterházy Attila, a testület szocialista alelnöke kezdeményezte.

(MTI)

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
BartSimpson
2020. február 18. 21:11
Érdekes, hogy magát a cikket is csak névre rákeresve lehet megtalálni a nagyon "objektív" Mandineren. No comment... A 10 évre szóló titkosítás egy pedofíliával vádolt cimbi ügyében pedig szánalmas. Úgy tűnik az akolmeleg védelmében mindent lehet.
Menhetten
2020. február 17. 16:41
Közben felhívnám a saját kereszténységétől és heteroszexuális családbarátságától megrészegült állampárt figyelmét arra, hogy újfent sikerült lerugdosni a kereszténység mércéjét a turulszarba. Nem most, és nem is először, de azért az megkésve is hírértékű, hogy a perui nagykövet gyermekpornográfiába bukik bele . Azt a TEK ugyan példás gyorsasággal tagadta, hogy Kaleta Gábort teljes titokban ők hozták volna Magyarországra tavaly tavasszal, és én el is hiszem nekik. Novák Katalin viszont még nem állt ki megvédeni az embert, ahogyan Borkai Zsoltot megvédte első körben, amikor azt állította első felindulásában, hogy a kurvapecér polgármester úrnak kizárólag a saját családjával van elszámolnivalója. Szóval csak azt akarom mondani, hogy van itt ez a máz, amivel bekenték magukat, hogy ők az új keresztény szabadságot védik, mint valami felsőbbrendű, példamutató, követendő életformát (a liberalizmus éppen megint megbukott a Hír Tv-n ), miközben alatta rohadva bűzlik minden, és szivárog minden irányba a hazug fekália.
Menhetten
2020. február 17. 12:14
Ezen kívül, ami ugye itt nincs megemlítve, a Fidesz leszavazta a családi pótlék és a gyermekvédelmi támogatások emelését. A családbarát kormány... Mert a fideSS tábor zsebe - a hűbéruraktól az utolsó zsoldosig - ki van tömve, ők leszarják, a jobbágyok meg dögöljenek meg...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!