„Százmillió halott és sokszor százmillió megnyomorított, megfertőzött élet. Ezúttal mégsem a kommunizmus áldozatairól szeretnék beszélni, hanem azokról, akik még élnek. Önről, magamról, mindannyiunkról. Mert mi is áldozatok vagyunk. Teljesen mindegy, hogy a történelem leggyilkosabb és leghatékonyabb terrorja midőn akcióba lépett, kit hogyan ért. Mindegy, hogy az ön felmenői vagy az én elődeim szegények vagy gazdagok voltak-e az adott pillanatban, amikor a pokol kapui megnyíltak.
Aki csak egy napot élt a kommunista fennhatóság alatt, már veszített. Aki éveket élt, és még most is él, hiába hozta helyre az életét, hiába pótolta be kemény munkával szellemi, lelki és anyagi veszteségeit, soha nem éri utol magát. Mi mind, akik 1990 előtt születtünk, vesztesek vagyunk. De itt nincs vége, mert a posztkommunizmus évtizedeiben tovább áradt a méreg. A szellemi és lelki sorsforduló, a megváltás pillanata csak 2010-ben jött el. Ám azok is vesztesek, akik ezután születtek, mert a volt keleti blokk lakói Nyugat-Európához képest még ma is lemaradásban vannak.