Csináljunk gyereket!

„A valamikori ifjúsági szervezetek (amelyek természetesen kommunisták voltak, mi mások lehettek volna) szétestek, és tömegméretekben semmi sem helyettesítette őket, holott ezek a szervezetek, bármi is a politikai megítélésük, a fiatalok együttlétét biztosították, ami ma hiányzik, és amit az internet nem pótol. Hasonlóképpen az egyetemi tanköröket felváltotta a kreditrendszer, megint csak szétdarabolva az egyetemi társadalmat. Valaha voltak nagyvállalatok fiatalok százaival, ma az emberek zöme kisvállalatoknál dolgozik, jó, ha akad egy fiatal számára néhány hasonló korú. 

Az urbanizáció ugyancsak hozzájárult a teljes termékenységi ráta csökkenéséhez, ugyanis vidéken az elvárás, de a lehetőség is a nagyobb család irányába hatott. Megemlítendő a hosszú időn keresztül szedett fogamzásgátló is, ami után nem könnyű – már ha valaki akar – teherbe esni. 

Azután itt van a létbizonytalanság. Valaha az állások stabilak voltak, és ha valaki megházasodott és bevállalt legalább két gyereket, az előbb-utóbb kapott egy tanácsi lakást, na persze panelt, de volt hol elkezdeni egy család közös életét (a hetvenes években Magyarországon évi nyolcvan-százezer lakás épült, 2016-ban kevesebb mint tízezer). És persze megváltozott az értékrend is. Ma az európai értékrend középpontjában az önmegvalósítás, a profittermelés, a karrier, a szexuális és hasonló kisebbségek állnak, a család legfeljebb akkor kap hangsúlyt, ha a migránsok családegyesítési kérelmeiről vagy a melegházasságról van szó.

Tudom, sok mindent, ami volt, nem lehet és nem is kell visszahozni, és semmiképpen sem szeretném, hogy bárki is írásomat egy öregember nosztalgiázásának lássa a fiatalságát jelentő régi szép idők felett. De a felvetett problémákra és még sok másra is, amelyek kifejtésére itt nem maradt hely, választ kell adnunk ahhoz, hogy Magyarország a harmadik évezredben is magyar ország maradjon.”