FAZ: A szegény közel-keletiekre nemet mond Orbán, a gazdagokra igent

2016. október 16. 13:24

Legkevesebb hét további EU-tagállamba vásárolhatják be magukat idegenek, de egyik ország sem harcol hivatalosan annyira vehemensen és hangosan a menekültek befogadása ellen, mint Magyarország, írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung vasárnapi kiadása.

2016. október 16. 13:24

A Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung a letelepedési kötvényekről közölt cikket. Moritz Eichhorn Magyarország szeretete a pénz iránt című írásában kiemelte, hogy Magyarország elutasítja ugyan a bevándorlást, de könnyű tartózkodási engedélyhez jutni.

A kormányfő méregnek nevezi a migrációt és azt mondja, egyetlen migránsra sincs szükség, írja a frankfurti konzervatív napilap vasárnapi kiadásában Moritz Eichhorn, megjegyezve, ismerjük Orbán Viktor lózungjait, mert állandóan ismételgeti őket, csak éppen egyáltalán nem úgy gondolja, hiszen országa az utóbbi négy évben nagyjából 18 ezer EU-n kívüli embernek nyújtott menedéket a letelepedési kötvények révén, csendben, gyorsan és egyszerűen, amivel több mint egymilliárd euróhoz jutott.

Más országok is keresnek így pénzt, legkevesebb hét további EU-tagállamba vásárolhatják be magukat idegenek, de egyik ország sem harcol hivatalosan annyira vehemensen és hangosan a menekültek befogadása ellen, mint Magyarország, tette hozzá a szerző.

A berlini magyar nagykövetség szerint nincs ellentmondás, a programot nem lehet a tömeges bevándorlással összehasonlítani, írja a lap. A többi között kifejtette: míg Orbán egy júliusi nyilatkozatában elmondta, hogy a migránsok biztonsági átvilágítása hónapokig tartana, a kötvényprogram keretében 30 nap is elég erre, és nem egészen világos, hogy mennyire alapos az ellenőrzés. A programban sok minden hamisnak tűnik, tette hozzá, példaként említve, hogy a kötvényforgalmazási jogosultságok pályázat nélkül kerülnek adóparadicsomban bejegyzett ügynökségekhez. (MTI)

Összesen 100 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
voltospultos
2016. október 17. 08:23
Nagyon helyes! Toranaga szan is megmondta, hogy a jól öltözött papok jöhetnek, de a koszos, bűzlő, kéregető csuhásoknak abcúg. Japánból.
apagyi
2016. október 17. 04:48
Jámbor után itt a német sajtó a mandinernek ahonnan kedvére idézhet hazug magyar gyalázó cikkeket. Megtalálta a mandi a mai Jámborát...
mo ching
2016. október 17. 00:58
Moritzka Einhorn Németországból? És ezt Ace Ventura tudja már? Amúgy biztos elfogulatlan és független firkász, aki sosem hallott soros gyuriról. Nagyon hiteles.
zolka50.50
2016. október 16. 23:17
Hát bizony, így megy ez. Angliában is letelepedhet bárki, aki egy bizonyos összeget idehoz. Ezért van itt olyan sok orosz, arab, kínai stb. milliárdos. Eu a tőke szabad mozgás, kedves FAZ, vagy mi a ...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!