Nem két külön országot, hanem egy közös országot kell építeni a romákkal – mondta Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára kedden Berlinben, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) német soros elnöksége által szervezett Szembenézés a cigányellenességgel – a politikai vezetők szerepe a diszkrimináció, rasszizmus, gyűlölet-bűncselekmények és a roma és szinti közösségek elleni erőszakkal szembeni fellépésben című konferencián.
Az államtitkár a tanácskozás szünetében a magyar közmédiának adott nyilatkozatában kiemelte: a konferencia fontos témája az „iszlám kérdése, az, hogy mennyiben befolyásolja az illegális bevándorlás, és az annak nyomán megváltozó pártszerkezet és politikai helyzet a romák megítélését” és integrációját. Hangsúlyozta: felszólalásában azt az álláspontot képviseli, hogy „nekünk a romákkal egy utunk van, és ezen az úton együtt szeretnénk végigmenni”.
Nem két külön országot kell építeni
Magyarországnak az az érdeke, hogy „ne két külön országot építsünk szeparáltan”, hanem egy közös országot – mondta Czibere Károly. Az eredményekről szólva rámutatott, hogy akár a szegénységi, akár az egyenlőtlenségi, foglalkoztatási vagy képzettségi, iskolaelhagyási adatokat tekintve látható, hogy az utóbbi három évben valamennyi mutató javult, és a roma közösségben a szegénységi ráta ugyan még mindig jóval magasabb, mint a lakosság egészében, de jelentős csökkenés is látható.
A másik fontos elem a 2011-ben elfogadott társadalmi integrációs keretstratégia programjainak végrehajtása. A stratégiának két fő fókusza van; a foglalkoztatottság bővítése, valamint a gyermekek számára „egy nagyon erős életkezdés biztosítása” a többi között a tanodahálózat és az úgynevezett biztos kezdet házak hálózatának fejlesztésével”– fejtette ki az államtitkár, hangsúlyozva, hogy „hosszú távon elveszíti az életesélyeit”, aki „kizuhan” az iskolából.
A 2011-es magyar uniós elnökség idején elfogadott, a tagállamok roma integrációs tevékenységét koordináló uniós keretstratégiával kapcsolatban elmondta: Magyarország folyamatosan igyekszik „ébresztgetni” az Európai Bizottságot, mert „közös felelősség” az egyes tagállamok tevékenységének vizsgálata és az eredmények számbavétele.