Ujhelyi petíciót indít az egyenlő választójogért

2016. május 13. 10:38

Határtalanul elnevezéssel indított online petíciót Ujhelyi István MSZP-s képviselő, hogy rendezzék a külföldön élők választójogának kérdését, mely szerinte sem politikailag, sem alkotmányjogilag nincs rendezve – nyilatkozta a képviselő pénteken egy háttérbeszélgetésen.

2016. május 13. 10:38

Az egyenlő választójogért indított online petíciót a szocialista Ujhelyi István. Az európai parlamenti képviselő, az MSZP alelnöke pénteken Budapesten egy háttérbeszélgetésen elmondta: a magyar kormánynak kötelessége ugyanolyan választójogot adni a határtól pár kilométerre, például Nagyváradon élő és az országtól több ezer kilométerre élő magyaroknak.

Emlékeztetett arra, hogy az Alkotmánybíróság döntése szerint nem alaptörvény-ellenes az, hogy a választási törvény nem teszi lehetővé a magyarországi lakcímmel rendelkező, de a szavazás napján külföldön tartózkodók számára a levélben szavazást. Ujhelyi István úgy látja, sem alkotmányjogi, sem politikai szempontból nincs rendezve a kérdés, ezért indította a Határtalanul elnevezésű petícióját. Hozzátette: az aláírásokat nagyjából egy évig gyűjti honlapján, és „a magyar kormány asztalára” akarja letenni.

Az EP-képviselő jelezte azt is, hogy a következő két évben is szeretne az MSZP tisztségviselője, alelnöke lenni, és ezen a posztján az európai uniós politikával foglalkozni. Az ellenzéki politikus a kormány kvótareferendumával kapcsolatban közölte, EP-képviselőként biztos nem vesz részt azon, a szavazás napján inkább lakossági fórumokon mondja el, hogy az orbáni politikával az ország a vesztébe rohan.

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2016. május 13. 14:05
Aztán mennyi az az aláírás, van már 3?
kispufi
2016. május 13. 11:49
12 éve lehetett volna a fajtádnak ilyen kurva kamarakánnak lennie.
*ufó*
2016. május 13. 11:40
Tökmindegy, hogy szavaznak-e a külhoni magyarok, a lényeg, hogy a tetves szaros erkölcstelen kommunista fidesz-kdnp-re soha ne szavazzanak.
Csigorin
2016. május 13. 11:15
1992. évi LXVI. törvény 26.§. (3). 26. § (1) A Magyarország területén élő, e törvény hatálya alá tartozó polgár [4. § (1) bekezdés] köteles beköltözés vagy kiköltözés után három munkanapon belül lakóhelyének, illetve tartózkodási helyének címét a járási hivatalnál nyilvántartásba vétel céljából bejelenteni (a továbbiakban együtt: lakcímbejelentés). (3) Az (1) bekezdésben meghatározott polgárnak azt a tényt, hogy Magyarország területét a külföldi letelepedés szándékával elhagyja, bármely járási hivatalnál vagy a konzuli tisztviselőnél a) személyesen vagy b) a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény szerinti elektronikus kapcsolattartás útján kell bejelentenie (a továbbiakban: külföldi letelepedési nyilatkozat). Vagyis ha ugy el eletvitelszeruen kulfoldon, hogy ezt nem jelentette be, akkor megserti a vonatkozo rendelkezeseket. Az egy dolog, hogy ezt a nem jogszabalykoveto magatartast az allam jelenleg toleralja, nade tamogatni, meg rajuk epiteni a valasztojogi rendszert hadd ne kelljen mar.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!