Virtualitás és valóság: az adózás határai – Facebook és Google az európai médiapiacon III.

Különböző áfaszabályok cégeknek és magánszemélyeknek

Általános elv a forgalmi adózásban az Unión belül, hogy amennyiben a szolgáltatás igénybevevője adóalany (vagyis egy vállalkozás), akkor abban az államban kell megfizetni az áfá-t, ahol ez a szervezet működik. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy „a szolgáltatás nyújtója nettó értékben állítja ki a számlát, az igénybevevő pedig ugyanazon bevalláson belül fizetendő és levonható áfa-ként is feltünteti a saját országára jellemző adómértéket” – magyarázza Király László György közgazdász, a Royal Image nevű adótanácsadó kft. tulajdonosa, az APEH korábbi elnöke. 

Ez a fordított adózás elve, ami Balogh László, az Ingatlan.com és Köpönyeg nevű online szolgáltatásokat felépítő Arkon Zrt. vezető gazdasági szakértője, a Reklámadóblog gazdája szerint 2006-7 óta nagyon jól működik az Európai Unióban. Ha a vevő nem adóalany (tehát pl. magánszemély), akkor korábban a szolgáltatás nyújtójának székhelye szerinti adókulcsot kellett felszámítani. 2015-től kezdve azonban már az igénybevevő országa szerinti mértékkel kell a számlát kiállítani. A szakértő úgy véli: „ez lenne az ideális, a trükk viszont az, hogy ez még csak magánszemélyekre vagy olyan, rendszerint nagyon kicsi vállalkozásokra érvényes, akik nem alanyai a forgalmi adónak. Nyilvánvalóan senki sem vásárol nagy volumenben Facebook- vagy Google-reklámokat magánszemélyként mondjuk a politikusokon kívül.”

Ez a rendszer az Arkon közgazdásza szerint „nagy erőpróba a tagállami adóhivataloknak”, miközben „nagy adminisztratív könnyebbség az igénybevevőnek”. A kockázatok ugyanakkor adottak, „ezzel lehet sakkozni is - a szolgáltatók nem vizsgálhatják, hogy tényleg az vagy-e, akinek mondod magad”. „Sokan féltek is, hogy az online piacokon megjelennek a pszeudo-luxemburgi fogyasztók. Az lesz igazán érdekes, amikor pár éven belül kiterjesztik a vállalkozásokra is az új szabályokat, miközben az egyes piacokon egyelőre a nagy szolgáltatók árazása sem egységes” – teszi hozzá Balogh.

A nemzetek közötti forgalom és a nemzeti adóztatás feszültsége

Király László György szerint a gazdaság nemzetköziesedése természeténél fogva hoz elő strukturális problémákat a forgalmi adózásban. Az EU ugyanis deklarálja a négy szabadság elvét, az áruk, a szolgáltatások, a tőke és a munkaerő szabad áramlását, lebontja a vámhatárokat.

„Olyan területeken is megmaradnak viszont a nemzeti adórendszerek, amelyek kifejezetten a forgalomhoz kapcsolódnak. Ha a jövedelemhez kapcsolódó adókról beszélünk, a földrajzi elhelyezkedés jól meghatározható. A forgalomhoz kapcsolódó ügyekben viszont ez már problémát okozhat. A piactorzító hatások elkerülése érdekében itt az az elv, hogy a termék értékesítésének helye szerinti áfának kell rárakódnia. Ez azért fontos, hogy például Magyarországon a német, a szlovák és a magyar cipő közötti árversenyt a gyártási hely áfája ne befolyásolja” - magyarázza a szakember.

A probléma ezzel az, hogy ha a termék elhagyja az ország területét, a nettó vételár mellé az eladó nem számítja fel az általános forgalmi adót számlában, miközben ugyanakkor az előállításhoz felhasznált alapanyag, segédanyagok, energia stb. beszerzése során azt vele megfizettették a hazai eladók. Ezért itt a termelő visszaigénylővé válik, míg az értékesítési oldalon nem keletkezik befizetendő adója. Folyamatosan nettó visszaigénylő. „Ez a vállalkozásra folyamatos finanszírozási terheket ró, miközben megteremti a csalás, a feketegazdaság lehetősét is” – mutat rá a korábbi APEH-elnök.

A jövedelem és a forgalom adóztatása közötti választás a szakember szerint éppen ezért válik fontos gazdaságfilozófiai kérdéssé. „Ahol a jövedelem elrejthető, ott nyilván a forgalmat akarják adóztatni. Amikor valaki a boltban vásárol, mindegy hogy azt az adózott fizetéséből, a feketén megszerzett jövedelméből vagy akár lopott pénzből teszi, ki kell fizetnie az áfát. Ez csökkenti az informális gazdaságot, a visszaigénylési visszaélések miatt viszont egyúttal generálja is”.

Ez a forgalmi adóhoz kapcsolódó dilemmát a liberalizált gazdaság lényege, a regisztrációs kötelezettségek hiánya veti fel. Király László György ezért a feloldást a transznacionális adóztatási struktúrák kialakulásában látja. „Szerintem elkerülhetetlen, hogy az Európai Unión belül megszűnjenek a nemzeti áfák és egységes forgalmi adórendszer alakuljon ki. Így egységes kulcs rakódna a termékekre, az adót pedig egy uniós szintű adóhivatal szedné be”.

Ez viszont magától értetődően hoz magával fontos politikai konfliktusokat. „A bevételeket aztán valamilyen mechanizmus szerint újraosztanák a tagállamok között – és éppen ennek mibenléte a történet gyenge pontja. Köztes megoldás lehet, ha az uniós adóhivatalhoz csak a határon átnyúló forgalom kerül. De ehhez is egységes adókulcsok kellenek, ami az országok szabadságát veszélyezteti. Ha különbözőek lennének a belföldi áfák és egységesek a határon átnyúló kulcsok, annak hihetetlen versenytorzító hatása lenne. A csalás lehetősége pedig megsokszorozódna. Szóval a köztes megoldás nem működik”.

A társasági adó minimalizálása bevett eljárás

Balogh László a társasági adót jól definiált koncepciónak tartja, ahol a valós gazdasági jelenlét határozza meg az adófizetés helyét. Ez legtöbbször az irányítás és döntéshozatal helyéhez kapcsolódik, de egy digitális iparágban működő cégnél például a szerverek elhelyezése is irányadó lehet. Hasonlóan fogalmaz Király László György is: „A társasági adó sokkal egyszerűbb, mert lehet tudni, hol van a székhelye az adott cégnek. A jövedelmi adók mindig a letelepedés helyéhez vagy a tevékenységvégzéshez kapcsolódnak, és nem az értékesítéshez”.

A stabil definíciók ugyanakkor nem jelentik azt, hogy ne lenne lehetséges az optimalizálás, az adók különlegesen alacsony kulcsokat biztosító országokban való megfizetése. Ahogyan Balogh László fogalmaz: „A társasági adó esetében a legnagyobb technológiai óriásvállalatok legtöbbször azt az egyszerű tényt használják ki, hogy amerikai és európai szemszögből nézve ugyanaz a gazdasági kapcsolat más elbírálás alá esik. Ehhez kapcsolódó tranzakciókkal olyan alacsony effektív adókulcsokat érnek el, ami sok embernél kiveri a biztosítékot”.

Az egyik leginkább elhíresült adóelkerülési forma is az efféle hibrid tervezésre épít – az egyes országok bizonyos formákat vállalatoknak tekintenek, mások pedig csak személyegyesülésnek. Az úgynevezett DIDS (Double Irish Dutch Sandwich) családba tartozó megoldások lényege az, hogy a nagy cégek különböző jogdíjakkal és transzferárakkal leányvállalataik között mozgatják az adóalapokat úgy, hogy a összességében alig kell több társasági adót fizetni a séma végén megtalálható adóparadicsom brutálisan alacsony szintjeinél. Ugyan az utóbbi időben ez a lehetőség különböző írországi jogszabályi változások miatt többször megkérdőjeleződött, a forma végeredményben tovább használható. 

Vannak azonban más megoldások is – említi Deák Dániel, a BCE jogászprofesszora. „Egy másik mód annak kihasználása, hogy egyes pénzügyi instrumentumok egyik oldalról szemlélve kölcsönnek, máshonnan nézve pedig tőke-hozzájárulásnak számítanak”. Szerinte az adózással kapcsolatban a cégeken belüli tranzakciók árazása jelentenek még igazán fontos kérdést, „mindenki arra kíváncsi, hogy a kaliforniai Apple mennyire reális árakon adja át szellemi termékeit mondjuk a luxemburgi iTunes-nak”. Ezt ugyanis kívülről nem lehet megmondani.

A meglévő eszközöket nemcsak a digitális szektor használja. Igaz viszont, hogy a jelenség a globális internetes szolgáltatások univerzumában különösen elterjedt. A professzor rámutat: „Nyilvánvalóan a digitális világban mozgó vállalatok az agresszív adótervezésben, hibrid tervezésben világszerte élen járnak. Nem azért mert gonoszak, hanem mert sokkal cseppfolyósabb a terület”.

Az adóelkerülés elleni létező törekvések

Túl vagyunk azon, hogy a nemzetállam lajhártermészetére várjunk?

A különböző kooperációs sémák terjedése biztosnak látszik, ugyanakkor a forrásaink felvetik azt is: ezek a megegyezések eleve a nemzetállam szuverenitását korlátozzák, hosszabb távon pedig akár nemzetek feletti megoldások is elképzelhetőek. „Amíg a gazdaság nemzetköziesedik, addig az adórendszerek bigott módon nemzetiek. Ez folyamatos konfliktusokat gerjeszt” – érzékelteti a problémát Király László György.

Az egykori APEH-elnök szerint „a globalizált gazdaságban nem lehet nemzeti módon adóztatni, hiszen nem tudjuk hogyan definiálni a nemzetállam hatáskörébe tartozó fókuszt”. Az elmélet szerint a verseny torzításának és az egyenlőtlenségek elkerülésének érdekében „egy egységes gazdasági térben még a jövedelemadóknak is egységesnek kellene lennie”.

Természetesen ez újfent súlyos politikai dilemmákat vet fel. „Ha kiegyenlítődnek az adók, akkor a helyi kormány már csak a pénz elköltéséről dönthet. Ha a Google és a Facebook Írországban fizet adót olyan jövedelem után, amely sok-sok országban történő értékesítések nyomán keletkezik, az megint egyenlőtlenségeket szülhet. Látszik, hogy a feszültség feloldásához a pénzköltés központi újraelosztása szükséges” – magyarázza.

Király László György ezért egyértelműen a nemzetállami struktúrák integrációja mellett érvel: „Ha a gazdaság felszámolja a határokat, akkor az államiság szintjén is egységességnek kell kialakulnia, hiszen nem tarthatóak fenn a potenciálkülönbségek. Ez nem valami forradalmian újszerű gondolat. Senki nem izgul azon, hogy bár Magyarországon a nemzeti jövedelem jelentős részét Budapesten és a Dunántúlon állítják elő, az adó ugyanannyi Békésben mint Győr-Moson-Sopron megyében. Ha jogosnak érezzük, hogy a nemzetállamoknak elkülönülő gazdaságpolitikája van, akkor miért nem zavar bennünket az országrészek közötti egyenlőség?”

Deák Dániel szintén a nemzetállamokat magasabb szintű intézményekkel helyettesítő megoldásokat tartja a helyzetre adott adekvát reakciónak. „A közösségi jog autonóm, ugyanakkor nincs mögötte állam – tehát ma félállami struktúrák vannak a nemzetek felett Európában. A nemzetállamok együttműködésére alapuló megoldásoknak nincs reális alapja, hiszen maga a nemzetállam van lebomlóban” – szögezi le.

A professzor szerint a transznacionalitás mellett a helyi megoldások is fontos szerepet kaphatnak a jövőben: „A gazdaság rohamosan nemzetköziesedik, ugyanakkor itt vannak a nemzetállamok, amelyek számára a globális vállalatok tevékenysége átláthatatlan. A nemzetállam alatti és feletti szerveződési szintek válnak fontossá. Túl vagyunk azon, hogy a nemzetállam lajhártermészetére várjunk – a vállalatok maguk teremtik meg azokat a kereteket, amiben önmagukat szabályozzák”.

A nemzetállam is labdába rúg

A transznacionalitást szorgalmazó hangok mellett ugyanakkor egyre több európai ország tesz kísérletet arra, hogy valamilyen módon részesedést szerezzenek a globális digitális cégek profitjából vagy bevételeiből. Egyes értelmezésekben ilyen eszköz lehet akár a Magyarországon reklámadó is.

„Nem sok szó esik arról, hogy a reklámadó teljesen alkalmas az adófizetési kötelezettség keletkeztetésére attól függetlenül, hogy nem vagyok biztos abban, ez-e az eredeti cél. Mindenesetre ezeknek a cégeknek is felmerülnek kapcsolódó kötelezettségeik. A németek pedig szerzői jogokra hivatkozva vetettek ki bizonyos mértékű adót. Franciaországban és Olaszországban is voltak hasonló próbálkozások, amelyek elhaltak” – magyarázza Balogh László.

A Reklámadóblog szakértője szerint ilyen megoldások akkor érhetnek célba, ha a jogi kételyek eloszlanak körülöttük, és a más országban székhellyel rendelkező nagy cégektől is sikerül behajtani az adót. Ez nem egyszerű feladat, viszont ígéretes: „Ha valahol sikerül erre hatékony megoldást találni, rést ütni a pajzson, akkor Burkina Faso-tól Kanadáig mindenki megfontolná az adott szabályozás bevezetését. Ez ellen persze a nagy online cégek minden lehetséges eszközzel tiltakozni fognak, érthető módon”. „Ha lesz ilyen, azt pedig a mértékek európai szintű egységesítése követheti – hiszen egyébként lehet, hogy valahol elég öt százalék is, másoknak pedig a kilencven százalék is kevés” – teszi hozzá.

Tovább bonyolítja a képet, hogy a versenypolitikai és nemzetállami gazdaságpolitikai szempontokat is figyelembe kell venni az új adónemek bevezetésekor. Balogh László ezért kiemeli: „Egy cégre nem lehet egyedi szabályozást alkotni, főleg akkor, ha az adott cég EU-tagállamban is be van jegyezve. Valószínűleg azok a megoldások kivitelezhetőek politikailag, amelyek nem károsítják a hazai, nyomásgyakorlásra képes szereplőket, míg a nemzetközi cégek adóalapjához hozzáférést biztosítanak.”

A Reklámadóblog szerzője beszél a reklámadóról, illetve annak friss változásairól is. Eleinte ugyanis szerinte a szabályok hatalmas terheket róttak a magyar vállalkozásokra. „A globális hirdetési szolgáltatók ugyanakkor nem nyilatkoztak reklámbevételeikről, így a megrendelőknek kellett fizetniük. A külföldi leányvállalattal is rendelkező vállalkozások egyszerűen más országokból tudták megrendelni Magyarországra célzott reklámköltéseiket is, míg a kizárólag magyarországi jelenléttel bíró cégeknek erre nem volt lehetőségük”. 

„Ezt orvosolta a 2015. január 1-től életbe lépett szabályozás. Innentől elég igazolni, hogy a cégek reklámadó nyilatkozatát bekérte a megrendelő, ezáltal pedig mentesül a fizetés alól. Ráadásul a NAV információt kap az együtt nem működő adózókról és jó becsléssel fog rendelkezni a Google és a Facebook magyarországi bevételeiről is” - magyarázza a Balogh, aki a NAV lehetséges logikáját egy blogbejegyzésben is összefoglalta.

A szakértő ezt azért tartja a fontosnak, mert az információk néhány év alatt komoly adatbázissá állhatnak össze - ez lehet az alapja annak, hogy később „európai uniós egyezményeken keresztül az ír adóhatóságtól kérjék a Facebook és a Google által megfizetendő magyar reklámadó beszedését”. A reklámadó tehát Balogh László szerint akár a kormányzati célkitűzések teljesítésére is alkalmas lehet – feltéve, ha a politika valóban a Facebook és a Google adóalapjához való hozzáférésre törekszik.

Egészen másképp értékeli a helyzetet Király László György. A közgazdász először is az teóriára utal: „A jövedelemadó koncepciójától az értékesítés helyéhez kapcsolódó adószedés alapvetően idegen. Az alternatíva az elmélet szerint a forgalmi adók megnövelése”.

Szerinte nem nagyon van esély arra, hogy a más országokban letelepedett cégeket közvetlenül adófizetésre kötelezzék az államok. „A reklámadó és más különadók próbálkozások arra, hogy azok az államok is megadóztathassák a nagy cégeket, ahol azoknak nincs fizikai megjelenésük. A kulcskérdés itt van – az adó tulajdonképpen egy jogi szabályrendszer, amely kötelezettségeket szab meg. Ha azonban egy vállalkozás nem telepedett meg az adott országban, akkor ez a kötelezés rá magára semmiképpen, legfeljebb az általa az adott országban végzett tevékenységre irányulhat. Vagy éppenséggel azokra a partnereire, akik használják a termékét, igénybe veszik a szolgáltatását. Így működik a reklámadó is: nem tudlak elérni, ezért a szolgáltatásodat igénybevevőt adóztatom, ha az nem igazolja, hogy Magyarországon adót fizető cégtől vásárol”.

Ezt a lehetőséget a januári változtatásokkal elengedi a reklámadó rendszere, alternatíva viszont az egykori APEH-elnök szerint nincs. „Külföldi vállalkozások nem lesznek jogalanyok, nem fogjuk tudni elérni, ellenőrizni és kontrollálni mondjuk az Indiából interneten keresztül elvégzett könyvelési szolgáltatást. A januári módosítás mögött nem igazán látok közgazdasági, sokkal inkább politikai megfontolást” - fejti ki álláspontját Király László György.

Éppen ezért Király azt sem tartja valószínűnek, hogy a megrendelő cégektől megszerzett információkból felépített adatbázis eszközt adna a nagyok megadóztatásához. „Egyáltalán nem reális, ugyanakkor elgondolkodtató modellként. Ott is probléma lehet, hogy nehéz meghatározni, a profit mekkora mértékére tarthat igényt egy adott nemzetállam, és hogy kiterjeszthető-e ez a gondolkodás a termékértékesítésre is. Jogot formálhat a magyar költségvetés az itthon eladott Volkswagenek által létrehozott profit egy részére? És akkor mi van a Magyarországon használt, de Ausztriában beszerzett autók által termelt profittal? Na és a magas exportot lebonyolító magyar vállalkozások is megosztva fizetik a jövedelemadójukat? Látszik, hogy a jövedelemadó államok közötti szétterítése nagyon sok nehezen megválasztható kérdést vet fel.”

*

 A riport elkészítését a Független Médiaközpont támogatta az „Oknyomozó történetek a média integritásáért” című projekt keretében, amelyhez az Open Society Foundations Program on Independent Journalism nyújt támogatást. A riport tartalma a szerző(k) kizárólagos felelőssége, az nem feltétlenül tükrözi a támogatók nézeteit.