Akácos ügy: ki ellen harcolunk és miért?

Az EU invazív özönfajok visszaszorításáról szóló rendeletjavaslata kapcsán gyorsan elterjedt a hír, hogy „az EU ki akarja irtani a magyar akácot”, aminek védelmében meg is alakult a méhészeket, egyetemi tanszékeket, gazdasági érdekelteket tömörítő akáckoalíció. Később kiderült, hogy a rendelet mellékletét képező lista, amely meghatározza, hogy a rendelet pontosan mely növény- és állatfajokra vonatkozik, még nincs kész, azt a Bizottság a tagállamok javaslatai alapján fogja összeállítani.

 

Korai és kampányszagú lenne az akácügy? Kövér László egy 2002-es nyilatkozatában „rendkívül kártékony és agresszív növénynek” nevezte az akácot, aminek „elterjedése kipusztulással fenyegeti őshonos erdeinket”. A házelnök utóbb azt mondta: nyilatkozatát fenntartja, azzal, hogy ne az EU, hanem mi döntsük el, hogy mit találunk kártékony növénynek és hogy lépünk fel ellene.

 

 

 

 

Az olyan fajokat nevezik inváziós, vagy özönfajnak, amelyek idegenhonosak, egy területen meghonosodnak és ott viszonylag gyorsan terjednek. Sok esetben ezek a fajok tömegszaporodásuk révén az eredeti élőhelyeket megváltoztatják és az őshonos fajokat kiszorítják – magyarázta el a Mandinernek Ódor Péter erdőökológus, az MTA Ökológiai Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa. Hozzátette: ezer behurcolt fajból átlagosan egy válik özönfajjá, de ezek igen nagy károkat tudnak okozni. Ide tartozik például a parlagfű, a zöldjuhar, egyes vízinövények, vagy az állatok közül sok kagyló, hal, rák is. Mint mondta, ezek többnyire kifejezetten kártékony fajok, így egyetértés van abban, hogy vissza kell szorítani a terjedésüket – az akác azért problémás, mert annak ellenére, hogy özönfaj, jelentős gazdasági haszonnal bír.

 

Mivel ezek a fajok nagy károkat okoznak és sok pénzbe kerül ellenük a védekezés, így sokkal gazdaságosabb a megelőzésre koncentrálni. Ódor Péter ezért indokoltnak és jónak tartja az özönfajok visszaszorítását célzó rendelettervezetet. Hangsúlyozta: a rendelet kapcsán el kell vonatkoztatni az akáctól – ami még nem is biztos, hogy rajta lesz a listán –, és azt a célt szemlélni, hogy ezen kártékony özönfajok terjedése valóban globális probléma: nem csak természetvédelmi, de adott esetben közegészségügyi szempontból is – gondoljunk például a parlagfűre.

 

 

Ódor elmondta: a behurcoláskor még nehéz megítélni, hogy egy növény- vagy állatfaj inváziós faj lesz-e, ezért van szükség fokozott óvatosságra idegenhonos fajok betelepítésekor. Az akácról viszont már biztosan tudjuk, hogy inváziós növény. Az akác az őshonos életközösségekben spontán terjed, és azokat jelentős mértékben átalakítja. Egy országos felmérés alapján a homoki gyepek és az erdőssztyepp-erdők állományainak több mint 60 százalékát veszélyezteti az akác, de más élőhelyeken is komoly veszélyeztető tényező. Ezt olyan biológiai tulajdonságai okozzák, mint az igen jó sarjadó képessége: ha kivágják, újranő, a magja pedig évtizedekig is csíraképes. Az avarja ráadásul sok növényre gátló hatással van, a talajt megváltoztatja, nitrogénben dúsítja. Az akácosok alatt többnyire csak gyomnövényeket találunk.

 

Ebben egyébként nem csak a biológusok értenek egyet, hanem a jogalkotó is, a jelenleg hatályos magyar szabályozás ugyanis inváziós, idegenhonos fajként határozza meg az akácot. Ódor szerint a szabályok most megfelelőek, mert lehetővé teszik, hogy védett területek közvetlen közelében ne lehessen akácot telepíteni és fel lehessen ellene lépni, viszont a gazdasági célú hasznosítást nem gátolják.

 

Glattfelder Béla fideszes EP-képviselő, az akác-ügy brüsszeli szószólója viszont nem így látja. Glattfelder a Mandinernek elmondta: az erdőtörvény végrehajtási rendelete „túlment a józan ész határain”, amikor az akácot invazív fajként határozta meg. Az akáckoalíció már be is nyújtotta a szabályozást érintő módosító javaslatait a kormánynak. Mint elmondta, volt olyan eset, hogy ezen szabályozás alapján a hatóságok valakit „arra kényszerítettek”, hogy drágán olyan fafajt telepítsen az akácosa helyére, amely semmilyen gazdasági hasznot nem hoz. „Tegye bele a pénzét akkor a semmire nem jó, őshonos szürke nyárba az, aki a környezetet akarja védeni, de ne kényszerítsék erre a gazdákat a saját pénzükön!” – fejtette ki a Mandiner kérdésére. Az EU-rendelet céljáról, az özönfajok elleni általános fellépésről azt mondta: eddig is hozott már az EU hasonló korlátozó rendelkezéseket konkrét kártevő fajokra vonatkozóan. Szerinte ez eddig is jól működött, ezért felesleges ilyen általános jelleggel szabályozni a kérdést.

 

 

Az akácot Észak-Amerikából hozták be Európába a 18. században. Magyarországon az Alföldön ültették nagy mennyiségben a 19. század végén és a 20. század elején, hogy a futóhomokot megfogják vele. Mivel az akác nagyon igénytelen növény, így ezeken a száraz területeken is megélt, ahol más fafajokat nem lehetett volna telepíteni – mondta Glattfelder Béla, hozzátéve: akár el is sivatagosodhatott volna az Alföld, ha részben akácosokkal, részben gyümölcsösökkel nem kötik meg. Kérdésünkre Ódor Péter erdőökológus elmondta: jelenleg a magyar erdők 24 százalékát teszi ki az akác, és az akácosok elég kis része, mintegy 6 százaléka van védett területen.

 

A legtöbb helyen az akácosok összefüggő erdőt alkotnak, s a környezetükben nincs más virágzó növénykultúra, melyről a méhek nektárt hordhatnának: ezért is csúcsminőségű a magyar akácméz – magyarázta kérdésünkre Mészáros László, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) elnöke. Mint mondta, sokévi átlagban évente 22-25 ezer tonna mézet termelnek Magyarországon, ennek pedig több mint a fele akácméz. A teljes méztermés csaknem háromnegyedét exportáljuk, főleg uniós országokba: Olaszország, Németország, Franciaország és Nagy-Britannia tartoznak a magyar akácméz legnagyobb fogyasztói közé – mondta Mészáros.

 

Egymillió hatvanhatezer méhcsalád van az országban a meglévő 454 ezer hektár akácra. Hazánkban 11 méhcsalád jut egy négyzetkilométerre, vagyis igen magas a fajlagos méhsűrűség, és ha szűkítenék az akácterületeket, akkor még kisebb területre szorulnának a méhek, ami már méhegészségügyi problémákat okozna – magyarázta a méhész. Csak a mézzel összefüggésben is tízezrek élnek az akácból, hiszen húszezer méhész van Magyarországon, és még ehhez jönnek az eszközgyártók, a forgalmazók és az exportőrök – sorolta Mészáros.

 

 

Nem csak a méz miatt hasznos azonban az akác, hanem erdőgazdálkodási szempontból is: már harminc év alatt vágásérett (míg más fák csaknem száz év alatt nőnek ekkorára), és igénytelen, így a száraz, homokos alföldi területeken is megél. A fáját főleg tűzifának, karónak vagy parkettának használják fel – foglalta össze Mészáros László, aki azt mondja: okos gazdálkodással jól hasznosítható az akác. „Ha annyira invazív lenne, más se lenne Magyarországon, csak akác. A magyar erdőgazdálkodók értik a dolgukat, tudják, hogyan kell kordában tartani” – vélekedett.

 

Ódor Péter erdőökológus – aki egyébként egyáltalán nem vitatja az akác hasznosságát – úgy véli: nem lenne nehéz kompromisszumot találni a természet védelme és a gazdasági érdekek között. Szerinte a jelenlegi szabályozás fenntartása szükséges, amely csak a védett területeken és azok közvetlen környezetében korlátozza az akác ültetését, viszont az akácosok nagy részét, a gazdasági hasznosítást nem érinti. Szerinte az EU sem várja el, hogy teljesen kiirtsuk az akácot, ez egyébként lehetetlen is lenne. Mint mondta, még ha rá is kerül az akác arra a bizonyos listára, az sem jelenti azt, hogy gazdasági célból ne lehetne termeszteni. A rendelet célja inkább az, hogy megvédjük őshonos élőhelyeinket az akác inváziójától.

 

Ezt a kompromisszumos megközelítést felvetettük Glattfelder Bélának is, aki azt mondta: „abból nem lesz kompromisszum, ha valaki a más pénzével játszik és úgy akarja védeni a természetet.” Mint kifejtette: a méhészek néhány hétig legeltetnek az alföldi akácosokban, aztán felmennek a hegyekbe az erdőkbe. Ha a vegyes erdőkből eltűnik az akác, az jelentős bevételkiesést jelentene a méhészeknek, mert így rövidebb ideig tudnak legeltetni. Hozzátette: „a gazdálkodók, a méhészek az ökológusok kedvéért nem mondanak le a bevételükről – ők teremtik a GDP-t és nem az ökológusok”. Glattfelder egyébként azt mondta: mielőtt ilyesmiről beszélünk, azt kell elérni, hogy mi itthon köthessük meg a kompromisszumokat, és ne Brüsszelben döntsenek erről.

 

 

Glattfelder Béla kifejtette: többféle korlátozási szint lesz attól függően, hogy a négy, A-tól D-ig jelölt lista közül melyikre kerül fel az akác. A legenyhébb esetben csak az akáctelepítésre járó támogatásokat korlátoznák, de a telepítés korlátozása, tiltása, sőt az akác kiirtása is szóba kerülhet listától függően. Azt még nem lehet tudni, hogy az akác felkerül-e egyáltalán valamelyik listára, és ha igen, melyikre. Erről majd a Bizottság dönt a tagállamok javaslata alapján. Glattfelder szerint a Bizottság ilyesmire egyáltalán nem kaphatna felhatalmazást, megint csak egy felesleges hatáskört hoztak létre.

 

Kérdésünkre ugyanakkor elmondta azt is: a listáról szóló bizottsági döntést – és a listák utólagos módosítását is – a tagállamok minősített többséggel erősítik meg. Felvetettük, hogy ez esetben nincs arról szó, hogy a Bizottság önkényesen kiirthatná a magyar akácot, és ha valóban olyan népszerű a magyar akácméz Európában, akkor talán nem kell tartanunk attól, hogy a tagállamok a kiirtás mellé állnának vagy hogy egyáltalán bárki javasolná valamely listára. Glattfelder erre úgy válaszolt, hogy „a pokolba vezető út is jó szándékkal és naivitással van kikövezve”.

 

Hasonló szellemben reagált arra a felvetésünkre is, hogy a rendelet kivételt enged a kiirtási vagy tiltási kötelezettség alól abban az esetben, ha „nem létezik olyan nem invazív faj, amelynek alkalmazása az özönfajjal elérhetőhöz hasonló előnyöket biztosítana”. Ez úgy tűnik, tökéletesen illik az akácra. Glattfelder azonban kifejtette: „Nem azért szeretünk valamit – adott esetben ezt a rendeletet –, mert esetleg megengedi, hogy valamit megtegyünk, amit a rendelet nélkül egyébként is megtehetnénk. Ez már utóvédharc lenne: nem szeretném, ha erre kényszerülnénk, és ezek egyébként nem is nagyon szoktak működni. Az alapügy elvesztése után már necces a hátsó ajtón visszacsempészni a dolgot.” Az alapügy szerinte az, hogy ne engedjünk a Bizottságnak olyan hatáskört, amely alapján beleszólhat abba, hogy a tagállamok milyen növények termesztését engedjék a területükön.

 

Glattfelder Béla azzal kapcsolatban is aggályát fejezte ki, hogy a Bizottság elsősorban környezetvédő szervezetekkel fog konzultálni arról, hogy milyen fajok kerüljenek a listára. Ezen szervezetek pedig valószínűleg figyelmen kívül fogják hagyni az akác gazdasági hasznát – tette hozzá.

 

 

 

A napokban nyilvánították hungarikummá az akácfát és az akácmézet. Ódor Péter erdőökológus ezzel kapcsolatban azt mondta: ő még olyan országot nem látott, „ahol egy özönnövényt nemzeti büszkeségként tüntettek volna fel”. Az akáccal pont az a baj, hogy a nemzeti természeti örökségünket, a világon egyedülálló pannon élőhelyeket veszélyezteti – tette hozzá Ódor. Mészáros László, az OMME elnöke szerint viszont indokolt a védelem, hiszen a magyar akácméz világszerte elismert.

 

 

Arra a kérdésre, hogy a hungarikummá minősítés jolly joker-e a kiirtás ellen, Glattfelder Béla nemmel válaszolt. Mint mondta, ez csak egy eszköz az akác védelmében, de önmagában nem jelent megoldást – ezen kívül hazai jogszabály-módosításra és más tagállamokkal összefogva hosszas lobbiharcra lesz szükség. Hangsúlyozta: az akácról lehet vitatkozni, de az a fontos, hogy ezt itthon tegyük és ne az EU döntsön a fejünk fölött.