Perrel fenyegeti a Jobbik az MLSZ-t

2013. június 02. 13:50

A Jobbik felszólítja a Magyar Labdarúgó Szövetséget (MLSZ), hogy próbáljon meg törvényesen működni – jelentette ki vasárnapi sajtótájékoztatóján Szilágyi György, a Jobbik országgyűlési képviselője Budapesten.

2013. június 02. 13:50

Az ellenzéki politikus szerint az MLSZ számára nem a pályán elért eredmények és a fair play szelleme számít, hanem dogmatikus szabályrendszerek alapján avatkozik be a klubok életébe. Szilágyi György példaként a Ferencváros 2006-os kizárását, valamint a Dorog másodosztályba jutásának idei adminisztratív megakadályozását említette.

A képviselő egy sajtóhírre hivatkozva elmondta, hogy a Videoton a 2008/2009-es bajnokságban nem indulhatott volna el, mert jogosulatlanul kapta meg az indulási engedélyt. Ha ez igaz, akkor az azóta lejátszott összes bajnokság, valamint a magyar csapatok nemzetközi kupaeredményei is jogszerűtlenek – tette hozzá.

Szilágyi György ugyancsak sajtóértesülésekre hivatkozva kijelentette: jelenleg közvetve vagy közvetlenül offshore cégek szerepelnek több első osztályú klub tulajdonosai között. A törvények szerint nem kaphat állami támogatást, közpénzt az a vállalkozás, amelynek átláthatatlan a tulajdonosi szerkezete, tehát a sportkluboknak járó társasági adókedvezményt, vagyis a TAO-t is jogtalanul vették és veszik igénybe.

A jobbikos képviselő ezért felszólította az MLSZ-t, hogy próbáljon meg törvényesen működni, ha pedig a sportszövetség nem válaszol a felvetett kérdésekre, akkor a Jobbik jogászai megvizsgálják, hogy milyen egyéb lépéseket tehetnek.

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Castro
2013. június 03. 08:07
http://www.fradimob.hu/index.php/friss/aktualis/item/3263-jobbikos-akarta-felsz%C3%A1moltatni-az-ftc-t Ennyit szilágyiról...
cutcopy
2013. június 03. 07:13
Perrel fenyegetni tipikus szoci mentalitás..
rajgy
2013. június 03. 07:12
Én továbbra sem értem, miért csak a FIFÁ-hoz ment a feljelentés, és miért nem az Ügyészségre? Mivel fényképes útlevéllel jönnek Magyarországra, mind beazonosítható. 2011. évi CCII. törvény (12. §) - Zászló Címer című törvényt. http://www.optijus.hu/light/torvtar/torvszoveg.php?twhich=175790 12.§ "A címer és a zászló (lobogó) használata során mindenki köteles megőrizni azok tekintélyét és méltóságát."
Leszart Rittberger
2013. június 02. 20:24
Ffos-fos-fos. Debrecenben meg szemétszedéssel hívják fel magukra a figyelmet. Jó sokat tudnak, ezek a volt munkanélküli jobbikos önkori képviselők. vajon mi lesz a munkájuk eztán...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!