Scruton: A nemzetállam nem a probléma, hanem a megoldás

Scruton munkásságában ugyan az esztétika játssza a meghatározó szerepet, de politikai filozófiájában a konzervativizmus ideológiájával karöltve a nemzetállam eszménye dominál, ahol a territoriális törvénykezés adja az állam alulról jövő legitimációját. Ennek valóban legjobb példája az angol precedensjog, de vonatkoztatható általában a törvényhozó hatalom nép általi választására is.

A Budapesten előadó angol filozófus elmondta: a fentiekkel ellentétben az Európai Unió egyirányú fogalmak mentén működik, ahol a szabályozás – hatékony kontroll nélkül – felülről rátelepszik az államokra és a polgárokra. Scruton a nemzet ellentéteként megjelenő birodalomként definiálja az Uniót. „Angolként egyébként a birodalom, mint olyan, nincs ellenemre” – tette hozzá, a közönség derültségére; azonban az Unió, mint birodalom ellentmondást rejt magában.

Az európai kultúra legfontosabb jellemzőiként Scruton – a nemzetállam keretein belül – a kereszténységet és a jogállamiságot tartja számon. A nemzetállam sajátja ugyanis az elvi alapjait tekintve a keresztény gondolatvilágban gyökerező áldozathozatal a társadalom tagjai részéről a közös „mi”-ért. Ez a fajta, nemzeti hűséget megalapozó altruizmus az európai kultúra előfeltétele és sajátja, aminek mentén szembeállítható például az iszlám kultúrával.

A jogállamiság, az alulról legitimált és ellenőrzött hatalom eszméje a felvilágosodás időszakában teljesedett ki, főként az emberi és állampolgári jogok deklarálása során, amelyek az egyént az állammal szemben megilletik: vagyis a felvilágosodás fontos határokat húzott meg az állam számára.

Az Európai Unió eszmeisége is a felvilágosodás örökségén alapszik, ugyanakkor ennek sosem volt ellensége a nemzet – hangsúlyozta az előadó. Maga a társadalmi szerződés is már egy meglévő nemzetet feltételez, olyan közösséget, melynek tagjai a közös érdek és jövő miatt szerződnek. Ilyenként az ember – mint a politikai közösség része – által alkotott jog az európai fejlődés egyik fontos eredménye, amely a területtel kiegészülve alkotja a nemzetállamot.

Az európai politikai kultúra nemzeti alapú meghatározottságából kiindulva Scruton ezért különösen problematikusnak tartja, ahogyan az új politikai elit kriminalizálja a nemzetet, a „nemzetiből” „nacionalistát, fasisztát” stb. kreálva; holott szerinte egyáltalán nem létezik „Európa transznacionális eszméje.” A nemzethez az európai politikai diskurzusban társított ilyen pejoratív konnotációk félrevezetők, mivel a nemzeti hűség olyan hétköznapi dolgokon alapul mint a nyelv vagy a szokások. Ezek alakítják ki azt a „kollektív mi”-t, aminek révén az egyének a nemzet tagjaiként azonosítják magukat. Ez pedig elengedhetetlen a társadalom által megkívánt áldozathozatalhoz.  

Magyarországról szólva kiemelte, hogy mi duplán el vagyunk szigetelve a szomszédainktól: a nyelv és a trianoni határok által. Scruton kitért az új alkotmány preambulumának kereszténységre vonatkozó passzusaira és annak fogadtatására is, hangsúlyozva, hogy a kereszténység pedig igenis fontos tényező Európa nemzetállamaiban.

Az Európai Bíróság és az Európai Emberi Jogi Bíróság előtt folyamatban lévő ügyekkel kapcsolatban, főleg az utóbbira vonatkozva jelentette ki, hogy a testület nem fordít figyelmet az egyes tagállamok egyedi helyzetére.

Scruton szerint a nemzetállamhoz képest a „birodalmi” Európai Unió felülről erőltetett intézményei az elvi szubszidiaritás jótékony homályába burkolva valójában átláthatatlanok és ellenőrizhetetlenek, így a filozófus meglátása szerint az alulról legitimált nemzetállam nem problémát, hanem pont hogy megoldást jelenthetne az Unió válságában.