Megállapodott a főváros a Siemensszel a metrószerelvények ügyében

2012. szeptember 26. 10:02

Tarlós István közlése szerint előzetes megállapodást kötött a Siemensszel a főváros a 4-es metró szerelvényeinek késedelméből fakadó kár- és kötbérigény ügyében.

2012. szeptember 26. 10:02

A főpolgármester elmondta, hogy a korábbi városvezetés és a BKV rendkívül előnytelen szerződést kötött a 4-es metró kapcsán a Siemensszel. Annak az a lényege, hogy a város „indokolatlanul kiszolgáltatott helyzetben, egy óriási kötbér- és kárigényt vállalt magára. Emiatt, továbbá a 4-es metró vonalára szállítandó járművek késedelme miatt a biztonsági berendezéseket és automatikát gyártó cég különböző kár- és kötbérigényeinek az összege elérte a 70 millió eurót” – magyarázta.    

Tarlós István közlése szerint a főváros most csak egyezkedni, „kárt menteni” tudott, mert egy hatályos szerződésről van szó, amely alapján a Siemensnek tulajdonképpen jár ez a pénz. Mint mondta, a hosszú, kényes egyeztetés végeredménye az lett, hogy a 70 millió eurós követelést sikerült 30 millió euróra lealkudni, emellett megállapodtak az ütemezésben és rögzítették a szállítási véghatáridőt.    

Ez is egy nagyon nagy pénz még, de alig több mint 40 százaléka annak, mint amit a korábbi szerződés alapján ki kellett volna fizetni” – jegyezte meg a főpolgármester, hozzátéve: az előzetes megállapodás hatályba lépéséhez a kormány, a KIKSZ Közlekedésfejlesztési Zrt., valamint a Fővárosi Közgyűlés jóváhagyása is szükséges, tekintettel arra, hogy egyrészt óriási pénzekről van szó, másrészt a 4-es metró közös „kormány-főváros” beruházás.

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
miloka
2012. szeptember 26. 11:16
Azt a maradék 40 milliót be kellene hajtani azkon akik tető alá hozták azt a szerződést! Ez sztem kimeríti a hűtlen kezelés fogalmát.
nyugalmazott tanár
2012. szeptember 26. 10:37
Amit Demszkyék elbaltáztak meg széthordtak, most kell helyrehozni és visszaszerezni. Közben az álbaloldal úgy tesz, mintha egy rendezett gazdálkodást adtak volna át 2 évvel ezelőtt. Ám kiderült, hogy több tucat elhallgatott veszteség terheli a főváros költségvetését, és több tucat korrupciós, sőt, bűnügy rejtőzködik a Demszky éra mögött.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!