A németeknek leesett az álluk: nincs több kérdés, Magyarország a kiemelkedő példa

Németország kiszállt, a magyarok reagáltak.

A német cikkíró szerint napról napra lehetetlenítik el a magyar kulturális életet - írja a Médianéző.
Paul Jandl Dörner György kinevezésével foglalkozott a Die Weltben megjelent publicisztikájában, amelyet a Médianéző idéz. Írása elején autokratának nevezte Orbán Viktort, majd beszámolt arról, hogy hétvégén több ezren tüntettek az Új Színház előtt. Kiemelte, hogy milyen pikáns az, hogy Dörner György színháza éppen a zsidó negyed szélén található. Felidézte, hogy Csurka István korábban a szélsőjobboldali MIÉP-et vezette, és az utóbbi években „az antiszemita hecclap”, a Magyar Fórum kiadója volt. Dörner Györgyről megjegyezte, hogy szélsőjobboldali körökben közismertnek számít. Kitért arra is, hogy a kinevezésükről szóló döntés az illetékes bizottságok döntésével szemben született meg.
Jandl megjegyezte, ha Magyarország fel akarja izzítani a „gulyáslevet, akkor Csurka István és Dörner György a legjobb recept. Megjegyezte, hogy az eddigi színházvezetés sem számított Fidesz-ellenesnek. Kitért arra, hogy az intézményt nevét Hátországra akarják változtatni, és haza darabokat akarnak játszani, amelyek „hozzájárulnak a nemzeti gyarapodáshoz”. Kiemelte, hogy Csurka István darabjai is műsorra kerülnek majd. A cikkíró szerint napról napra lehetetlenítik el a magyar kulturális életet azzal, hogy „harmadosztályú, fideszhű” művészeket tesznek fontos pozíciókba. Majd megemlítette azt is, hogy Christoph von Dohnányi a kinevezések miatt lemondta budapesti fellépését.