Keresetet nyújtott be az LMP a kormány ellen a Fővárosi Bíróságra a magyar-kínai nemzetközi megállapodások nyilvánossá tétele érdekében. A keresetet Schiffer András jegyzi, az elsőrendű alperes a kormány, a másodrendű pedig a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. Az LMP arra kéri a bíróságot, hogy kötelezze az alpereseket a kabinet képviselői által június 25-én aláírt tizenkét kétoldalú, magyar-kínai nemzetközi megállapodásban rögzítettek közlésére. Az LMP szerint ezek közérdekű adatnak minősülnek.
A párt felidézi, hogy már korábban kérték Orbán Viktor miniszterelnököt a megállapodás teljes terjedelemben való kiadására. Erre Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter azt válaszolta, hogy hat államközi megállapodás esetében betekintést biztosít az LMP-nek, a további hat dokumentumról pedig azt közölte, hogy azok nem állnak rendelkezésükre.
Az LMP keresetét arra alapozza, hogy az adatvédelmi törvény vonatkozó fejezete nem ismeri a betekintés jogintézményét, és a kormánynak nincsen jogalapja az adatközlés megtagadására, így tehát köteles azokat teljes terjedelmükben kiadni. Nem értik, mit és miért akar titokban tartani a kormány, de úgy vélik, mivel közérdekű adatokról van szó, a magyar közvéleménynek joga van tudni, miről is szólnak pontosan a magyar-kínai megállapodások.