Egyáltalán nem vagyok se outsider, se érzéketlen, se öngyűlölő magyar, se túltolt haladár, és a származásom is tiszta

„Egyáltalán nem vagyok se outsider, se érzéketlen, se öngyűlölő magyar, se túltolt haladár, és a származásom is tiszta – ha netán valamely nemzettestvérnek nem tetszik, amit írok. De az az igazság, Trianon egy újkori magyar vallás. Mitológiával, imákkal – szándékosan így szerkesztették meg a háború előtt. Jól ismerem, mert abban nevelkedtem, és a polcaimon ott vannak a Horthy-kor kiadványai, köztük még egy csendőrtiszti tankönyv is, ami szintén Trianonnal kezdődik.

Fő állítása ennek a hitnek, hogy velünk történt meg az újkori történelem egyik legnagyobb igazságtalansága. Hát nem velünk. A lengyelekkel, litvánokkal, írekkel és még egy halom néppel sokkal nagyobb igazságtalanságok történtek.

Ezeréves Magyarország: 1526-ban de facto megsemmisült a Magyar Királyság (de jure élt tovább 1945-ig), amely területileg Szent László és Könyves Kálmán idején lett azzá a »Nagy Magyarországgá«, melyet ismerünk, és amely sose volt etnikailag homogén, hivatalos nyelve a latin volt, első költőnk is latinul írt, magyarul csak pár szöveg született az első öt évszázad (!) alatt, közigazgatásilag is tagolt volt, Erdély, Horvátország és Szlavónia mindig is különálló részei voltak, kisebb országok a nagyobb országon belül. Később nem háromfelé szakadt, mert a középső, legnagyobb rész, a magyar lakosság többségével nem önálló egység volt, hanem török vilajetek zónája. A Habsburgok uralta Magyar Királyság egy pufferzóna volt, állandó háborús és kizsigerelt övezet, a lakosság nagyobb része nem magyar, az Erdélyi Fejedelemség pedig egy többnemzetiségű állam, török vazallus, a szász városokba pedig magyar nem költözhetett be. A török kor után a Magyar Királyság egészében a Habsburg Birodalom egyik tartománya lett, Erdély, Horvátország, Szlavónia, a Temesi Bánság és a határőrezredek területei nem tartoztak közvetlenül a magyar részekhez. Vagyis volt egy »belső Trianon« már a 18-ik században. A szabadságharc leverése után, a Bach korszakban pedig teljesen felosztották az országot. A matricákról ismert, immár nem latin, hanem magyar nyelvű Nagy Magyarország a kiegyezés terméke, bár az is csak a Monarchián belül létezett.

Kossuth már 1875-ben (!), Hermann Ottóhoz írt levelében megjósolta, ha kitartunk a Habsburgok mellett, nemzetiségi alapon felosztják a Magyar Királyságot, és nagyjából leírta Trianont.

A Tanácsköztársaság vöröskatonái harcoltak az antant ellen. Horthy a románokkal masírozott be és akasztatott – köztük fajmagyar parasztokat is.

Továbbá úgy beszélünk Trianonról, mintha lenne még antant. Tényleg, mi is lett az antant és kisantant országokkal? Mi lett a Kárpátalját is magábanfoglaló Csehszlovákiával, Nagy Romániával, Jugoszláviával? Mi lett a brit és francia gyarmatbirodalmakkal?

Mit lehetne tenni? A nacionalista bezárkózás és kivagyiság nem jó stratégia, nagy ráfaragás lesz a vége – mint mindig. De mondjuk, lehetne a magyar egy olyan kulturálisan vonzó társaság itt a Kárpát-medencében, hogy trendi lenne magyarnak lenni, minket utánozni vagy magyarul tanulni. Mint amilyenek a szétbombázott japánok lettek, ha már keletbuzulás. Csak ehhez el kéne temetni a magyar progressziót éppúgy, mint a magyar nacionalizmust. Az egyiket azért, mert abból sose lesz jó dolog, ha az rögzül, hogy mi milyen szarok vagyunk, és legyünk végre már öngyilkosok, de abból se, ha azt sulykolják, hogy mi vagyunk a világ legősibb és legnagyszerűbb áldozata és mindenkivel folyamatosan megutáltatjuk magunkat.”

Nyitókép: Ficsor Márton