TGM hiánya

„Meghalt az utolsó baloldali esszéista, akire illik ez a kitüntető elnevezés. Mielőtt bármi mást tennénk, meg kell állnunk egy pillanatra, hogy végighordozzuk tekintetünket a TGM nélkül maradt baloldalon. Most látszik csak a veszteség mértéke. Semmi sem állja többé útját a gondolattalanságnak. Hölderlin helyett mostantól »slam poetry« lesz. Esszé helyett mémek jönnek, s a közértelmiség hűlt helyén tartalomgyártók fognak terpeszkedni, szégyentelen vásári komédiások és technokraták. Alattuk a hermeneutikai kárhozat kommentpoklai nyílnak majd. Valami elmúlt, és a lélek ilyenkor hiába kér haladékot: »Csak egy nyarat még, óh, ti Hatalmasok, / s egy őszt az érett dalra, hogy a szívem / az édes játékkal betelve / kész legyen az örök elmúlásra!« A párkák kíméletlenek, mint mindig.

Ma globálisan hanyatlik az a közéleti szerep, amelyet TGM a sajátjának érzett. A public intellectual, vagyis a közügyek iránt elkötelezett értelmiségi teljesen elveszíti társadalmi jelentőségét és hatóerejét. Így van ez három okból is: az első és legfontosabb ezek közül mindenképp az, hogy megváltozik a tudás formátuma, kiváltképp a közügyekkel kapcsolatos ismeretek válnak bámulatos gyorsasággal külsővé és foszlanak le a jellem benső magváról, ezzel elválva világba vetettségünk személyes tapasztalatától és mindattól, ami a létezőkre, dolgokra és eseményekre adott válaszainkat ihleti. Így a kultúra és az egyéniség is kénytelen absztrakt formát ölteni, a szubjektum pedig lemond arról, hogy beavatkozzon a »világ« és a »történelem« ügyeibe. Politikáról már szó sincs. Hérakleitosz egyik töredéke szerint »ahhoz kell igazodni, ami közös. De bár a logosz közös, úgy él a sok ember, mintha külön gondolkodása volna«. Ma pedig úgy él a sokaság, mintha egyáltalában nem is lenne logosz, vagy mintha nem lenne semmi, amihez igazodni kellene. A principium individuationis ilyenformán nem is az egyedítés, hanem a csonkítás elvét jelenti.

Ez vezet át minket a második okra, amiért búcsút kell intenünk a közértelmiségi karakterének. Végbement a társadalmi alrendszerek differenciálódása. Röviden tehát: a bomlás. Eljött a szakértők és a menedzserek kora. Onnan tudjuk biztosan, hogy ütött a közértelmiség órája, hogy egyre többet halljuk azt a korszakhatáron használatos mondatot, hogy »hallgassatok a rátok nem tartozó ügyekben!«. Az újkor hajnalán még a jogászok mondták ezt a teológusoknak, a huszadik század elején már tömeget életre keltő demiurgoszok szóltak így a jogászokhoz. A »tézis-antitézis-szintézis« logikáját követve eljutottunk oda, hogy ma már mindenki ezt mondja mindenkinek. Szakértelem, magánterület, csonk-egyedítés, köz-parlag. Ami a kérdés érdemét illeti, megállapítható, hogy politizáló értelmiségre csak a vallás által integrált társadalmak felbomlásától az élet technikai újjászervezéséig volt igény. Előtte a papság közvetítette azt a bizonyos logoszt, amelyhez igazodni kellett, s amellyel a hagyomány révén meghitt azonosságban élt az ember, mostantól viszont humánerőforrás-menedzsment gondoskodik rólunk. A politika fórumjellege ezzel megszűnt.”

***

Nyitókép: MTI Fotó: Szigetváry Zsolt