Elég volt az ukrán embertelenségből – petíció indult a meggyilkolt magyar férfiért

Hősi halottá nyilváníttatnák a kényszersorozás áldozatát.

Felfogja-e Európa, hogy a felfegyverzett, agresszív Ukrajna komoly kihívást jelent a számára?
„Azt, hogy Kijev már jó ideje megengedhetetlenül követelőző és kioktató hangnemet enged meg magának a nyugati szövetség tagjaival, köztük Németországgal szemben, Washingtonban még elnézték. Sőt, talán még mosolyogtak is rajta. Azt azonban már elfogadhatatlannak tartják, hogy az amerikai stratégiai érdekeket veszélyeztesse Kijev túlzott magabiztossága, önfejűsége. Mint ahogy azt sem nézik jó szemmel, hogy Zelenszkij elnök túlságosan beleéli magát a „nyugati demokráciák megmentőjének” szerepébe, és önjáróvá válik. Ahogy a przewodówi eset is megmutatta, az Egyesült Államok nem akar belesodródni ebbe a háborúba, és ettől igyekszik megóvni a NATO-t is. Továbbra is tartja magát a proxyháborúhoz, és az ukrajnai harcmezőkön fektetné ki, gyengítené meg Oroszországot.
Amikor pedig Ukrajna, a balti államok vagy éppen Lengyelország a NATO mögé bújva győznék le Oroszországot, játszanák le történelmi játszmáikat, akkor a Fehér Ház rendszerint közbelép, és határozottan megmutatja, hogy ki az úr a háznál. Washington ebben az esetben is azonnal kapcsolatba lépett európai szövetségeseivel, és nem engedte kicsúszni kezéből a gyeplőt. Jellemző módon ezt megértette az egyébként nemegyszer forrófejű Varsó is, míg Volodimir Zelenszkij túljátszotta a szerepét. Immár nem először.
Kijev ezzel a magatartással nemcsak a háború eszkalációját veszélyeztette, de foltot ejtett a nyugati egység imázsán is. Arról nem is beszélve, hogy agresszív fellépésével ütőkártyát adott Moszkva kezébe. A Kreml ugyanis már régen mondja, hogy Zelenszkijjel nem lehet és nem is érdemes tárgyalni, és Washingtonnak rövidebb pórázon kellene tartania pártfogoltját. Az ilyen lépések pedig afelé lökhetik az Egyesült Államokat, hogy közvetlenül tárgyaljon Oroszországgal az ukrán rendezés lehetőségeiről. Erről beszél már jó ideje Moszkva. Washington most rájöhetett arra is, hogy hová vezet az, ha túlságosan szabadjára engedi az ukrán vezetést, és a világot megmentő hőst kreál Zelenszkijből.
A rakétaincidens és a körülötte kibontakozott vita arra késztette még Joe Bident is, hogy keresetlen fél mondatával helyre tegye ukrán kollégáját, és félreérthetetlenül az értésére adja, hogy a döntések a Fehér Házban születnek meg. Zelenszkij tehát nagyot hibázott, öngólt rúgott azzal, hogy elfeledkezve magáról megmutatta a saját és Kijev igazi arcát. Téved, amikor azt hiszi, hogy az áldozati szerep mindenre felhatalmazza és minden alól felmentést ad neki. Így szövetségesei még időben elgondolkozhatnak azon, hogy hová vezet, ha Ukrajna túlságosan erősnek és magabiztosnak érzi magát. Washington láthatóan ráérzett erre a veszélyre, és keményen rendreutasította Kijevet. De felfogja-e Európa, hogy az állig felfegyverzett, agresszívan követelőző, a háború végkimenetelétől függően frusztrált vagy magas lovon ülő Ukrajna előbb-utóbb komoly kihívást jelent a számára?”
Brüsszel nem tűri az ellenvéleményt, önkényuralmi módszereket alkalmaz – itt a REAKCIÓ GFG-vel!
Háború, katari foci vb és amerikai kampányfinanszírozás a baloldalnak. Heti hírmagyarázat és világmegfejtés, ezúttal G. Fodor Gáborral, Szilvay Gergellyel és Kacsoh Dániellel.
Nyitókép: MTI/EPA/Peter Foley