„A történelem jó oldalára” állítaná a Momentumot Fekete-Győr András (VIDEÓ)

„Ennek van itt az ideje, ez a valódi, cselekvő ellenzéki politizálás most a Momentum számára” – jelentette ki a Momentum korábbi elnöke az ATV műsorában.

Gelencsér még demokratikusan leváltható? Vagy pártszakadás lesz?
„Vajon mikor lép ki a Momentumból Donáth Anna, Berg Dániel, Cseh Katalin és mások? Gelencsér még demokratikusan leváltható? Vagy pártszakadás lesz?
Az emlékmű letakarásáról szóló videóban megszólal maga Gelencsér Ferenc is, aki az 1945-ös eseményekről szóló szobor előtt az 1956-os forradalom szovjet leveréséről beszél, mintha a szobornak bármi köze lenne ahhoz. Hacsak nem itt is a szélsőjobboldal értelmezését visszük tovább, amely szerint nem a kommunista diktatúra és a szovjet megszállás ellen lázadt fel a magyar nép, hanem a zsidó ávósok és a zsidó kommunista világrendszer ellen a magyar nemzet. Így egybe lehet mosni a zsidókat (és nem zsidókat) felszabadító szovjeteket az 56-os megszállókkal.
Gelencsér utána egy félmondattal ezt köti össze az Orbán-rezsim jelenlegi orosz propagandájával. Mi köze van a kettőnek, a nácik és a nyilas rémuralom alóli felszabadításnak az Orbán-rendszer mai orosz propagandájához? Miért mossák egybe a kettőt? Miért nem Orbán bombás propagandaplakátjait takarják le? Miért azonosítják a Budapestet a nácik és nyilasok uralma alól felszabadító szovjet csapatokat azokkal az orosz csapatokkal, akik leverték 1956-ot, és azokkal, amelyek most megtámadták Ukrajnát.
Az oroszok 1945-ben egyetlen alkalommal nem azért jöttek Magyarországra, hogy leverjék a magyar szabadságharcot, hanem azért, hogy legyőzzék a nácikat. Ez Magyarország felszabadítását is jelentette. Ennek állít emléket ez a szobor, amit most Gelencsér és társai ügyesen letakartak egy magyar zászlóval. Egybemosva az 1945-ös felszabadítást 1848 és 1956 orosz támadásaival. Ügyes, mondaná Kohn bácsi, amikor látja, hogy Gelencsér hogyan lopja be a fasiszta és náci ideológiát és tematikát a demokratikus ellenzékbe.
Mi jobban szeretjük, ha nem mossák egybe a kettőt. Novák Elődöt sokkal becsületesebbnek tartjuk, mint Gelencsér Ferencet, mert Novák vállalja önmagát, és nem rejtegeti valódi kilétét.”
Momentumosok magyar zászlóval tekerték körül a Szabadság téri szovjet emlékművet
Gelencsér Ferenc szerint – írta a videós Facebook-posztjában – a megszállás szobrának nincs helye a Szabadság téren. Bővebben is érdekel...
Nyitókép: Facebook