Nem a kompromisszumok idejét éljük

„– A liberális jogelmélet szerint az egyéni szabadságjogok kiterjesztése már-már korlátlan. Ebben a helyzetben hogyan lehet hatékonyan megvédeni gyermekeinket?

– Nyíltsisakos támadójátékkal: kíméletlenül le kell rántani a leplet a csirkefogó-vigyorú jóemberkedésről. A liberális felfogás már jó ideje elszakadt az egyén valódi tiszteletétől, mely a jogok és kötelességek egyensúlyát jelenti. Az egyedüli cél ma az, hogy bármilyen emberi vágyat, késztetést emberi joggá transzformáljanak, függetlenül annak erkölcsi tartalmától és közösségre – ideértve a gyermekeket is természetesen – gyakorolt hatásától. »A mindenkinek megvan a maga igazsága« hagymázas relativizmusához csatlakozott be az elmúlt egy-két évtizedben a szélsőségesen egyenlőségpárti neomarxizmus. Ennek a frigynek a szerelemgyereke a mindenhol strukturális elnyomást kimutató, ezért lépten-nyomon társadalmi igazságharcot követelő woke-kultúra. Az ő szemükben nincs teremtett rend, minden – így a férfi-női kapcsolat, a nemek, a család – pusztán társadalmi konstrukció eredménye, és mivel ezek »elnyomó struktúrák«, gátolják az egyéni kiteljesedést, ráadásul állítólag sok szempontból kirekesztőek is, dekonstruálandóak, azaz le kell bontani azokat, fel kell szabadítani az elnyomásban élőket. És a legújabb hullámos őrület szerint a »bináris nemi szerepek« jelentette »elnyomás« alóli felszabadítást már gyerekkorban meg kell kezdeni. Azaz a szivárványpropaganda a legvédtelenebbeket veszi célba, a mi feladatunk viszont az, hogy megvédjük a legvédtelenebbeket. A mi motivációnknak nem kevesebben, mint a gyermekek védelmén kell alapulnia.

– A baloldal ideológusai szerint ma már a nemünket is szabadon megválaszthatjuk, nincsenek szabályok. Hol a határ, a genderlobbi egyáltalán elismer-e bármilyen jogi, erkölcsi fensőbbséget, keretet, ami nem a korlátlanságot hangsúlyozza?

– A genderelmélet azt hangsúlyozza, hogy az, hogy valaki férfi vagy nő, pusztán »tanult nemi szerep«, mely a társadalmi elvárásokon alapul, tehát ha ezeket az elvárásokat megváltoztatjuk, akkor a »nemi szerepek« is alakíthatóak – korlátlanul. Nemcsak a két nem között van azonban szerintük »átjárás«, hanem a »nemi szerepek« cseppfolyósak, kombinálhatóak, így lehet valaki »non-bináris agender« vagy »aszexuális genderfluid« is. De már rég nem arról van szó, hogy ezeket a – finoman szólva is – extravagáns elgondolásokat tolerálni kell. Sokkal inkább indoktrinációról beszélhetünk, egy kulturális imperializmusról, amely totális jelleggel rá akarja kényszeríteni ezen krédót valamennyi társadalomra és a társadalom valamennyi tagjára: a férfi vagy női mosdók úgynevezett transzneműek előtti megnyitása, a férfi sportolók női versenyszámokba engedése, a kislányok és kisfiúk »nemi sztereotípiáktól mentes« LMBTstb-érzékenyítése, vagy az, hogy az Európai Parlament egy legutóbbi határozata szerint a férfiak is szülhetnek mind erről szól – az csak a konyakos meggy a habostorta tetején, hogy az Európai Bizottság egy nemrég kiszivárgott belső dokumentuma kötelezővé tenné a gendersemleges újbeszélt az uniós kommunikációban. Ha nem mutatjuk fel a Stopgender! táblát, ha nem jelezzük, hogy elég abból a spiritiszta tolvajnyelvből, amellyel legtermészetesebbnek gondolt fogalmainkból is csúfot űznek, sose fogják abbahagyni, a felszabadítási őrületnek sosem lesz vége, elnyomottnak tételezett társadalmi csoportot mindig fognak tudni találni.”

Nyitókép: Mandiner/Ficsor Márton