Az orosz–kínai románc a külsőségeknek szól

„Hszinek és Putyinnak is van miért aggódnia, amikor hatalomváltásra kerül a sor az Egyesült Államokban. Kína alig várja, hogy végre maga mögött hagyhassa Donald Trump keresztes hadjáratát a vállalkozásai és exportjai ellen, de nincs biztosíték arra, hogy egy demokrata adminisztráció kevésbé lesz ellenséges vele szemben. Hasonlóan Oroszországnak is alapvetá kétségei vannak az Egyesült Államokkal folytatott kétoldalú együttműködés összeomlása miatt, miután Washington visszavonult egy sor fegyverkorlátozó szerződéstől. Mivel semmit sem nyerhet egy felújított fegyverkezési versenyben, [Moszkva] abban reménykedik, hogy Bidennel meghosszabbíthatják az Új START-szerződést, az utolsó létező erőt, ami féken tartja a két ország nukleáris arzenálját. Ha Washington nem ül vissza a tárgyalóasztalhoz, februárban lejár a szerződés. 

Az elemzők már hosszú ideje sekélyesnek tartják Oroszország és Kína bimbózó kapcsolatát, ami tekintve a gazdaságaik méretei közötti különbséget, elkerülhetetlenül egyenlőtlen is egyben. Ezek az előrejelzések eddig nem bizonyultak helytállónak, és tekintve a kelet–nyugati politikai feszültségeket, a világ legnagyobb országa és a világ legnépesebb országa egy kényelmes házasságban találta magát, amit mindketten nagyra értékelnek. A Kínával folytatott kereskedelem a szankciók ellenére felpörgette az orosz ipart, miközben Moszkva gyorsan szomszédja legfontosabb energiaellátójává válik. 

De – ahogy Hszi fogalmazott a héten – abban az esetben, ha Moszkvát és Pekinget nem lehet elválasztani egymástól, felmerül a kérdés, hogy közelebb tudnak-e kerülni egymáshoz. A melegszívű retorika ellenére az orosz-kínai diplomáciával mégis csak az a helyzet, hogy sokat markol, de keveset fog. Annak ellenére, hogy a két országot összekötik a befektetések és a kereskedelem, ez még mindig egy pusztán gazdasági együttműködés, ami mögött szinte semmilyen politikai integráció sem áll.”