„A padláson találtam is régi mesekönyveket meg poros iratokat. Nem tudom, hogy kitől és miként kerültek oda, de izgatottan belelapoztam. Az egyik erről szól: Matyi nagy szegénységben cseperedett fel, elsősorban azért, mert a falu gazdag földesura kizsákmányolta a népet. Kegyetlenül beszedte az adót, és betiltatta a faluban a Vörös Újság terjesztését. A falu szegény tanítóját – kinek a testvére partizán volt – be is csukatta a tömlöcbe, és az ablak alá rendelte a papot, hogy misével kínozza. Na de jött Rákosi pajtás, elzavarta az elnyomókat, felszabadította a népet, és a kolhoz ajtajához köttette az élősködő kulákot, a boldog Matyi meg – aki azóta belépett a téeszbe, és 120 százalékot teljesített – huszonötöt vert rá a pálcájával.
Találtam a történetnek egy másik, régebbi változatát is. Döbrögi, a falu élősködője – aki pár éve szökött át a határon Galíciából – uzsorakamatra adott csak Matyinak kölcsön, és ráadásul még azt is kikötötte, hogy a száraz pékárut az ő szatócsboltjában kell megvásárolni. No de a szilaj fiatalember markába köpött, és egy nap felkereste az uzsorást a boltjában. A zsugori galiciáner épp a bevételt számolta, és közben sátánian kacagott. Na de az ifjú Matyi előkapta a nádpálcát, és huszonötöt vert rá a poros ülepére.
Nem tudtam eldönteni, hogy melyiket vigyem. Egyik kedvesebb, mint a másik. A Matyi elveszi feleségül a CEU-hallgató Döbrögit című történetet nem akartam cipelni, arra gondoltam, valaki biztos megírta már, és hozza magával. Mindhárom szép mese. Gyerekeknek való. És semmi köze a politikához, a propagandához, csakis a szeretetről, a megértésről és az elfogadásról szól.”