Megtört pillanat

„A Momentum tisztújításával egy korszak zárult le a mozgalom történetében. Abban a pillanatban, ahogy a színpadra lépett az új elnökség, az ellenzéki szavazók jó részének reménye meghalt – pedig a remény hal meg utoljára! A szimpatizánsok jövőbe vetett hitének végső percei és momentumai voltak ezek. A pártot az ellenzék élvonalába – ilyen-olyan, sokszor vitatott és külföldről támogatott eszközökkel – felküzdő fiatal arcok, a mozgalom frissességét jelképező ifjú gárda élharcosai kipottyantak az elnökségből, eltűntek a mozgalom élvonalából, az újak pedig vagy ismeretlen, karrierista, budapesti önkormányzatokban megjelent hipsztersztárok, vagy már mindenhol kipróbált, rutinos és ügyes politikai kalandorok – ez pedig át fogja alakítani a Momentum identitását, és vélhetően negatívan befolyásolja majd a róluk kialakított, hamis képet.

A Momentum már megalakulásakor önmagában hordozta a káosz lehetőségét. A budapesti ifjú értelmiséget, a budai elit gyermekeit, a gőgös liberalizmusban szocializálódott párt kozmopolita alapítóit úgy fújta össze a szél – a bajtársiasság jellemzői, az összetartó közösség megnyilvánulásai sehol sem látszottak. Egók atomjaiból összerázott csapat kezdett el, egymást is könyökölve, építkezni – gyanús és átláthatatlan pénzügyi támogatásokból.

És megtalálták a hangot, a karaktert, a politikai kultúrát (?), a tapsoló közönséget, a gőgös magabiztosságot, ami nem a klasszikus műveltségen, az alázatos szorgalmon és tehetségen alapult, hanem a jól informáltságban (ami a Z generációban a műveltség fogalmát cserélte le!), a nagyképű, világmegváltó kinyilatkoztatásban és a nyegle nagyképűségben mutatkozott meg. De megtalálták a belvárosi hipszterkaraktert, a nyugati álomfiatalok, a »bikaborjak« arculatát, a jövő értelmiségi, külföldi tapasztalattal rendelkező rétegének kiemelkedő egyéniségeit.”