A szubszidiaritás reneszánsza: a tagállamok kulcsszerepe a koronavírus elleni európai küzdelemben

A szubszidiaritás elve szerint a döntéseket azon a szinten kell meghozni, ahol azok a leghatékonyabbak. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy jelen helyzetben ez a nemzetállami szint.

Az Európai Unióban napjainkban uralkodó föderalista ideológia minden alkalmat megragad arra, hogy bizonygassa: a nemzetállam a globalizált világban gyenge és cselekvőképtelen, ezért a fontos, meghatározó döntéseket az Uniónak kell meghoznia. Az európai szuperállam hívei a tagállamokat gyakran aposztrofálják az Unióra leselkedő veszélyként, és az uniós intézményrendszer által legyőzendő vetélytársakként tekintenek rájuk. Sajnos ezek a túlkapások vészhelyzetben sem szűnnek meg, ahogy a Magyarország koronavírussal szembeni intézkedéseit kikezdő európai rágalomhadjárat is mutatja. Ugyanakkor a mostani helyzet különös erővel mutat rá, hogy a valóságban erős nemzetállamok nélkül nincs erős Európai Unió és hatékony, gyors európai cselekvés. Orbán Viktor miniszterelnök úr két évvel ezelőtt megfogalmazott lényeglátó gondolata most új értelmet nyer: „Európa vagy a nemzetek Európája lesz, vagy nem lesz”.

Az uniós alapszerződés szerint az EU-nak a szubszidiaritás elve szerint kell működnie, vagyis „azokon a területeken, amelyek nem tartoznak kizárólagos hatáskörébe, az Unió csak akkor és annyiban járhat el, amikor és amennyiben a tervezett intézkedés céljait a tagállamok sem központi, sem regionális vagy helyi szinten nem tudják kielégítően megvalósítani”. Ez az elv jelentős korlátot jelent azokkal a törekvésekkel szemben, amelyek egyre több hatáskört vennének el a tagállamoktól és adnának át az EU-nak, így nem is tartozik a főáramlatú uniós jogi szakzsargon kedvencei közé. Pedig a szubszidiaritás fontos elv, hiszen nem a versenyre, hanem a tagállami és az uniós szint kölcsönös, józan észen alapuló kiegészítésére helyezi a hangsúlyt. 

Az európai uniós intézményrendszert alapvetően nem válságkezelésre hozták létre, a cél az volt, hogy megfelelő keretet teremtsenek az európai országok hatékony gazdasági és politikai együttműködésére békebeli, prosperáló időszakban. Az európai intézmények komplex, időigényes érdekegyeztető mechanizmusok szerint működnek, alapvetően nem alkalmasak a gyors és hatékony válságkezelésre. A 2008-as világgazdasági válság kezelése is jelentős mértékben elhúzódott az Unióban, akkor is megmutatkozott a tagállamok kiemelt szerepe, amelyek gyors és a helyi adottságokat figyelembe vevő intézkedései nélkülözhetetlenek voltak a krízisből való kilábaláshoz. Magyarország erre kiváló példa, az idő mára kétséget kizáróan bizonyította a magyar kormány 2010-től hozott gazdasági intézkedéseinek sikerét, amelyeket akkoriban sajátos, fősodortól eltérő jellegük miatt Európában „unortodox”-nak tituláltak és bíráltak. 

A tagállamok a koronavírus-járvány kitörésére szintén sokkal gyorsabban reagáltak, mint az európai intézményrendszer. Az egyes országok március elejétől komoly politikai, gazdasági és egészségügyi intézkedéseket hoztak, míg az Európai Parlament például csak március 26-án fogadta el az első, főként a belső piac megóvását célzó bizottsági javaslatokat. Utóbbiak természetesen fontosak, ugyanakkor csak részintézkedéseknek tekinthetők és messze állnak egy, az Unió egészére és annak minden tagállamára testre szabott válságkezelési megoldástól. Az Unión belüli intézkedések fő helyszíne most nem Brüsszel, hanem a tagállamok, amelyek az érdemi és megfelelő időben történő intézkedéseket hozzák. Brüsszel jelenlegi szerepe, hogy ezeket a tagállami intézkedéseket minél inkább elősegítse. Az európai államok közötti bilaterális kapcsolatok, a szomszédos országok közötti megegyezések szerepe szintén felértékelődik. A mostani helyzet elemi erővel hívja fel a figyelmet a szubszidiaritás elvének fontosságára: az Unió alkalmazkodó képességének egyik alapja a tagállami, regionális és helyi gyors reakció.

Mindezeknek gondolatébresztőként kell szolgálniuk a válság utáni időszakra is: az Unió egészséges működésének alapfeltétele, hogy minden alkotóeleme, a tagállamok és az uniós intézményrendszer is a saját feladataira koncentráljon a talaj nélküli föderalista törekvések öncélú, ideológiai alapú erőltetése helyett. Remélhetőleg a Bizottság egyik zászlóshajó-projektje, az Európa jövőjéről szóló konferenciasorozat a szubszidiaritás elvét kiemelt témaként fogja kezelni, és az utópisztikus viták helyett teret enged majd az erről a gyakorlati jelentőségű jogelvről való pragmatikus, közös európai gondolkodásnak.

Steiner Attila, európai uniós ügyekért felelős államtitkár (Igazságügyi Minisztérium)