A veréstől a jutalmazásig

„A gyerekeküket védő német anyák szempontjából a második világháború után németül beszélni tilos volt az akkori Jugoszláviában, mert állandóan fenyegetett a megsemmisítő táborba való elhurcolás veszélye, később a kitaszítottság érzése, a “bűnös” nemzethez tartozók kirekesztettsége. Nem mintha magyarnak lenni akkoriban túl előnyös lett volna, de az identitásváltás valamilyen szinten védettséget jelentett, különösen azoknak a németeknek, akik a magyart is jól beszélték. Tiltani a német nyelv használatát egyet jelentett az életveszélytől való megóvástól. Igy történt, hogy sokan csak alig beszéltek valamelyest németül, és később, a múlt század kilencvenes éveiben, amikor Vajdaságban sorra alakultak a német egyesületek, a régi gyökerekhez visszatérve többen akkor kezdték újra tanulni őseik nyelvét, nem csak azok, akik elmagyarosodtak, hanem az elszerbesedettek is. Utóbbiak is igen nagy számúak. A kényszerű, életmentő identitásváltás következményei az egyéni sorsokra és az érintettek családjaira nézve jártak szomorú, a legtöbb esetben visszahozhatatlan következményekkel, miközben az elnyomottság és kisebbrendűség érzését növelte, hogy erről kifelé, a közösség felé sem igen volt ajánlatos bármit is mutatni. Ezért hatott katarzisként, amikor a német egyesületekben a németül alig beszélő leszármazottak bátran kimondták, hogy őseik nyelvén beszélve sokat hibáznak, de ez nem az ő személyes gyengeségük, hanem a kényszerű körülmények következményei.

Most figyelemre méltó jelenségként kezelik Szerbiában a német nyelv iránti érdeklődést. Meg is jelent a közösségi portálok egyikén a viszonyainkat találóan leíró ironikusan hangzó humoros bejegyzés, miszerint errefelé hajdanán partizánosdit játszottak a gyerekek és senki sem akart a játékban német lenni, viszont ma a valós életben mindenki német szeretne lenni… Tény, hogy a német nyelv felértékelődött Szerbiában, mint úgy általában az idegen nyelvek. A magyaré is, amelyet pedig a vegyes összetételű közösségekben könnyűszerrel meg is tanult, aki akart. Az utóbbi évtizedben gyakorta hallhattunk szemrehányást szerb ismerősöktől, hogy miért is nem erőltettük velük a magyar mondatokat, mert most ők sokkal könnyebben boldogulnának Magyarországon.”