A Tisza listája: az alkesz, a piás és a rokinyugis

Van-e még a magyar társadalomban olyan óvatlan, aki hagyja magát bepalizni általuk?

Tisza István a jobboldali emlékezet szerint amolyan konzervatív Superman volt.
„Kevés annyira ellentmondásos megítélésű magyar történelmi alakot ismerünk, mint a száz éve meggyilkolt gróf Tisza Istvánt. Jobboldali emlékezet szerint amolyan konzervatív Superman volt, aki mint egy becsapódni akaró vörös meteort, két kézzel tartóztatta fel a forradalmi erőket – Orbán Viktor és Boross Péter emlékbeszédei is ezt a heroizált Tisza-képet vetítették elénk. A baloldali emlékezetben Darth Vaderhez hasonló, reakciós, sötét nagyúrként tűnik fel, aki az erő és a félelem összetartó erejében hitt.
Valóban félték és tisztelték a kétszeres miniszterelnököt, aki 1912–1913-ban a képviselőház elnöki székébe ült bele, hogy személyesen tegyen rendet a rendes körülmények között leválthatatlan kormánypárttal szemben obstruáló ellenzéki képviselők között. »Volt ereje a parlamenti visszásságoknak, destrukciónak elejét venni, ne részletezzük, hogyan« – ahogy a múlttal mindig kíméletlenül szembenéző Boross Péter is felidézte erősen tekintélyelvű házelnöki tevékenységét.”