Újra itthon

„Újra itthon.

Hogyan hatott rám 3 hét Amerika 17 európai vezetőtársam társaságában?

3 hét alatt 6 államban fordultunk meg európai vezetőtársaimmal. A program során a nyugati civilizációnak szinte minden kérdését testközelből érinthettük, érintettekkel találkozva és beszélgetve. Beszéltünk a Szenátus külügyi bizottságával, találkoztunk Virginiában helyi vallási vezetőkkel, és részesei voltunk egy teltházas kongresszusi vitának egy Isten háta mögötti választókerületben. Iowában kukoricát arattunk, együtt vacsoráztunk farmerekkel, beszélgettünk Des Moines polgármesterével a klímaváltozással szembeni harcról, középiskolásokkal pedig a diákéletről. Colorádóban helyi tévét látogattunk, találkoztunk #metoo aktivistákkal, és a helyi fegyverlobbi elnökével vitáztunk a fegyvertartásról. Texasban rendőrökkel járőröztünk és láttuk saját szemünkkel a szociális kihívásokat, Laredoban pedig az amerikai-mexikói határon átkelő bevándorlókat. Bostonban beszéltünk az egészségügyi biztosítási rendszerről, és találkoztunk azzal az ügyvédnővel, akinek kitartó harca a melegházasság engedélyezéséhet vezetett.

Ettől az életre szóló programtól rengeteg élményt, tapasztalatot, és tudást kaptam, melyekből írtam nektek pár szösszenetet itt a Facebookon és rengeteg mindent megosztottam belőle az Instagramon. A konklúziómat viszont még nem írtam meg nektek:

Egy másik kontinensről, nagyon távolról szemlélhettem Európát, és benne Magyarországot. Egyszerre bántotta európai identitásomat és tett motiválttá az a tény, hogy Washington nem vesz minket komolyan, Kínával van elfoglalva: gyenge, öreg, beteg embernek tartja az Európai Uniót. Ez sajnos egy valósághű diagnózis, amin jövő májusban, az európai parlamenti választásokon változtatnunk kell, hiszen új politikai generációk egész sora méretteti meg magát szerte Európában! 

Megéltem azt, hogy amerikai középiskolások Finnországot meghallva azt kiáltják, hogy »oktatás!«, Magyarországról pedig egy személynév, Orbán Viktor ugrik be nekik. 

Hallottam, hogy míg Finnországban szakpolitikáktól hangos a demokratikus nyilvánosság, addig Magyarországon polgárháború van. Nálunk mindenki gyűlöl és lenéz mindenkit. Fideszes az ellenzékit, mszps a jobbikost, jobbikos a dkst, lmps az mszpst, mi momentumosok pedig hol ezt, hol azt... Magyar a magyart. 

Végig azt éreztem Amerikában, hogy milyen picike ország vagyunk, mégis meglenne a lehetőségünk nagyok lenni, példát mutatni! Ahogy a finneknek vagy az észteknek sikerült! De mi magyarok az egymással szemben viselt polgárháborúban még kisebbekké, még gyengébbekké, és még jelentéktelenebbekké válunk... Olyan jelentéktelenné, hogy legfeljebb egy gátlástalan politikusbűnöző neve minden, ami másoknak eszébe jut rólunk. 

Mi a Momentumban abban hiszünk, hogy ahhoz, hogy a dualizmus kori magyar sikertörténetünket a XXI. században megismételjük, 3 évtizednyi polgárháború után Magyarországon politikai békére és európai elköteleződésre van szükség. 

Mi ebben hiszünk; ezért dolgozunk.”