A modern populizmus szülőhazája az Egyesült Államok, ahol a vadnyugati farmerek meg akarták őrizni az autonóm kisközösségeket a nagytőkés elittel szemben. A populizmus egyszerre volt egalitárius és individualista, konzervatív és liberális mozgalom.
Donald Trump amerikai elnök állandó eposzi jelzője a „populista”. Ami nem egy találó kifejezés. Ugyanis a 19. század végi amerikai populisták éppenséggel nem az üzletemberek uralmát kívánták. Az 1891-ben alakult People’s Party (Néppárt) célja a kisemberek, farmerek, munkások érdekeinek védelme volt. Kifejezetten baloldali demokrata programot képviselt, a vasút-, távíró- és telefontársaságok állami ellenőrzésének, a szállítási tarifák csökkentésének, a progresszív adózás és a nyolcórás munkaidő, valamint az ezüst fizetőeszköz tömeges használatának követelésével.
A néppártiak (populisták) a jeffersoni demokrácia-eszmény és a jacksoni elvek jegyében
az önszerveződő, autonóm kisközösségeken alapuló farmerdemokrácia eszményét kívánták megőrizni
a 19. század végi amerikai társadalomban.
A mai negatív fogalomként használt populizmus eredeti formájában az Egyesült Államokban alakult ki, és nem jelentett mást, mint a farmerek és munkások védelmét. A populizmus egyszerre volt egalitárius és individualista, konzervatív és liberális mozgalom, amelyben helyet kaptak utópisztikus szocialista, feminista, szüfrazsett és anarchista nézetek is, ahogyan a nativisták (a protestáns, angolszász Amerika hívei) is kapcsolódhattak a mozgalomhoz. Azt lehet mondani, hogy a mozgalom bázisát kulturálisan konzervatív, szociális értelemben pedig radikális – a fennálló amerikai állapotokkal szemben kritikus – angolszász, német, ír, skandináv, svájci farmerek alkották, akik benépesítették Illinois, Wisconsin, Minnesota, Iowa, Kansas, Nebraska, Texas, Colorado, Wyoming és a két Dakota vidékét.
A Vadnyugaton nem léteztek a keleti parton vagy Európában megismert társadalmi kötöttségek, ugyanakkor a farmerek nagyra becsülték az egyéni kezdeményezőkészséget. A farmerréteg attitűdjében a nemzet legkonzervatívabb rétegét alkotta,
ragaszkodott a család-templom-tulajdon hármas értékéhez, ugyanakkor a szabad piacot természetes közegként fogta fel.
Amikor a nagybirtokosok, a vasútkirályok és bankok ellen küzdött, akkor valójában ragaszkodott az amerikai önállóság értékéhez, beleértve a kisvállalkozás szabadságát. Mondani sem kell, hogy ennek a populizmusnak semmi köze nincs a populizmus mai, mélységesen dehonesztáló, lebecsülő, lefokozó értelméhez.
A populizmus, illetve annak kulturális recepciója nagy hatást gyakorolt az amerikai filmre. Nem meglepő módon a westernfilm lett az első olyan műfaj, amelyben a populizmus alapvető vonása – a kisember-pártiság, az egalitarizmus – megjelent. Már csak azért is, mert a Nyugat öröksége volt maga a populista mozgalom is, amely 1891-től 1908-ig létezett, de baloldali demokrata mozgalomként számos csatornán keresztül tovább élt (a populisták egy része az Amerikai Szocialista Pártban talált új politikai otthonra, mások visszatértek az apolitikus farmer-szakszervezetiség talajára, és sokan, elsősorban a nyugati államok kormányzói és politikusai közül, a Demokrata vagy Republikánus Pártban képviselték tovább elveiket).
Anarcho-liberális utópia
A populizmus bázisát a farmermozgalmak alkották, amelyek az 1870-80-as években megszerveződtek és felléptek mindazokkal szemben, akik hatalmuknál fogva fenyegették a Nyugat szabad farmerközösségekre épülő anarcho-liberális utópiáját: a vasúttársaságok, a nagybirtokosok, a nagykereskedők és a bankok.
Nem kevés western a fő konfliktust a gonosz, sunyi vagy elpuhult képű, arany óraláncos vasútbáró vagy marhatenyésztő nagybirtokos és a szegény farmerek küzdelmére építette fel. Igaz,
ezt a küzdelmet a valóságban nem pisztollyal vívták, hanem ásóval, ekével, szövetkezettel, szövetkezeti bolttal, újsággal.
A mozinézők azonban fegyveres harcot vártak. Az alkotók annyiban hűek maradtak a Nyugat individualista mítoszához, hogy legtöbbször nem a szervezkedő farmerek, hanem a magányos hős győzi le a gonoszt.
A Nyugat a maga sajátos egalitárius mítoszával szemben állt mind a nagytőke által uralt Kelettel, mind az egykori arisztokrácia dominálta Déllel. Az amerikai western sajátosan reflektált erre a földrajzi-kulturális tagoltságra. Míg a Kelet a vadkapitalizmust jelképezte, ahonnan a Gonosz a Nyugat kebelére tör, addig a Nyugat egy sajátos anarcho-kapitalista, anarcho-liberális utópiát testesített meg, amelyben a fő érték nem a pénz, hanem a fegyver, és egyfajta egyenlőségeszmény dominál (ebből persze az indiánt, mint „ősellenséget” kirekesztették).
Shane
A Dél kettőzött módon volt jelen a westernekben: egyfelől a déli arisztokrácia negatív értékelést kapott, mint rabszolgatartó elit, másrészt a déli „örök lázadó”, a kopottas szürke egyenruhás „Johnny Rebel” (Lázadó János) nem egy westernben relatíve pozitív szereplő, aki megtisztítja a nyugati kisvárost a jenki kalandortól és bandájától. A karaktere csupán relatíve pozitív, hiszen nem lehet elvonatkoztatni attól, hogy ő a Konföderáció, a „bukott ügy” katonája, akinek zászlaján a történelmi fejlődés túllépett. Az ügynek buknia kellett ahhoz, hogy az Egyesült Államok egységes nemzetként létezzen! De mégis sokszor ő tesz rendet, és intézi el azokat a jenkiket, akik a zavarosban halásznak. Így tettek a westernek egy amerikai megbékélés jegyében egyenlőségjelet a heves vérmérsékletű déli katona igazságérzete és Lincoln öröksége, a demokrácia között.
A magányos populista hős archetípusa jelenik meg az Idegen a vadnyugaton vagy másként Shane című filmben (1953). A történet Jack Schaeffer Shane című regényén alapul. A cselekmény alapkonfliktusa visszatérő toposz a westernekben: Rufus Ryker, a helyi marhabáró el akarja üldözni a farmereket. Az idegen cowboy, Shane közben megérkezik Joe Starret farmjára, ahol rövid időn belül elnyeri a vendéglátó és családja rokonszenvét. A cowboy megtanulja becsülni a farmert, és közösen leszámolnak Rykerrel és embereivel.
A filmben is szerepel a westernek visszatérő figurája, a „jó” déli,
az egykori konföderációs katona, akinek persze el kell buknia a gonosszal szemben. Bukása, amely allegorikusan a Dél bukását jelenti, szükségszerű és heroikus. Azért hal meg, mert déli vérmérséklete nem tűri el a jenki marhabáró zsoldosainak packázását, az ellene vívott harcban a régi háború eszmei folytatását látja, és ezzel bátran, de oktalanul kihívja maga ellen a sorsot. Shane az, aki győz, mert ő nem rohan a falnak, és kivárja az időt a megtorlásra. A relatíve északi – pontosabban észak-nyugati – Shane-nel szemben a zsoldosoknak már semmi esélyük.
Érdekes azonban, hogy még ez a film sem állítja egyoldalúan elénk a marhabárót. Ryker keserűen felidézi, hogy kemény harcok árán foglalta el a földet az indiánoktól (mellesleg az indián képviselte mindenki pofozógépét a valóságban éppúgy, mint a legkorábbi westernekben: se északi, se déli, se nyugati, se farmer, se nagybirtokos, se vasúttársaság nem becsülte őket, egy maroknyi indiánpártit leszámítva). Most viszont fordult a kocka, és a farmerek húzzák ki a lába alól a földet.
Modern konfliktusok
A 20. század második felében élte virágkorát az afro-western. Ennek egy darabja a Jessie Lee bosszúja (eredeti címen: Szabadcsapat) című film, amely valós történeten alapul. Az 1898-as amerikai-spanyol háború idején játszódó film főhőse, Jessie Lee egy fekete alakulattal harcol Kubában. Társaival együtt meglógnak a gonosz ezredes pénzével. A dezertőr Jessie Lee és társainak útja poros vadnyugati városkákon vasútépítkezéseken vezet keresztül, nyomukban a Vasbrigáddal, amelynek parancsnoka vissza akarja szerezni az elrabolt aranyat. Jesse-t az a cél vezérli, hogy megbosszulja apját, a prédikátort, aki a Ku-Klux-Klán keresztre feszített. Ám rájön, hogy a bosszú mellett egyéb feladata is van: meg kell védelmeznie a fekete farmerek által lakott kisvárost a Klántól.
Az antihősök táborát erősíti egy korrupt fekete seriff is, aki abban foglalja össze társadalmi nézeteit, hogy „csak két szín van: a szegényeké és a gazdagoké”. Ennek jegyében kész lepaktálni a helyi Klán vezetőjével, és átjátszani a várost, hogy vasutat építhessen a területén. A konfliktus fokozza, hogy a seriff és Jesse ugyanabba a lányba szerelmesek. Ez már megadja az alapkonfliktust a fekete seriff és a fekete szegénylegény között. Természetesen a film végére Jesse bár elveszíti társait, teljesíti küldetését: bosszút áll, megmenti a városkát, és mintegy jutalmul az önfeláldozásért, régi szerelmét is feleségül veheti. A pörgős, igen radikális mondanivalójú afro-western tiszteletadás volt annak a mintegy tízezer cowboy-nak, akik kihullottak a történelmi emlékezetből.
A Jön egy lovas című kései westernfilmben a II. világháború idején egy montanai marhabáró már nemcsak a farmerekkel kényszerül harcolni, hanem egy új ellenséggel, az olajvállalattal szemben is, amely éppen az ő földjeit pécézte ki. A hősnő, a farmerlány és a nála bérmunkásként dolgozó háborús veterán sajátos kettőse győzi le a marhabárót, de a film nem hagy kétséget afelől: ezzel az ellenséggel szemben még győzhettek, de a másikkal, az olajvállalattal szemben már nem fognak.
Szimbolikus, hogy az öreg cowboy lova megriad az olajfúrók hangjától,
és ledobja gazdáját, majd halálra tapossa. A Nyugat iparosítása bukásra ítéli a Vadnyugatot, és ezzel az ő világukat is. Az amerikai film ezt a realitást is ábrázolta.
Az 1930-40-es években a nyugati államok arculata megváltozott. Az iparosítás, különösen a II. világháború idején, feltornázta ezen államok hozzáadott értékét a nemzeti össztermékhez. A farmerdemokrácia eszménye a maga kisvárosi-falusi miliőjével, protestáns vallásosságával együtt átadta helyét a Szilícium-völgynek, ahol manapság a modern utópiák terveit programozzák.
Ám a populizmus mint egyfajta népszerű, a népre hivatkozó politikai stílus túlélte a Vadnyugat mítoszát és a farmertársadalmat. Ha el is múlt, megérdemli, hogy a filmek révén emlékezzünk erre az elfeledett világra, amelyből kisarjadt az amerikai demokrácia ma ismert formája.
Trump először azt mondta, senki nem tudja, mit fog tenni, csak ő, de adott még két hetet Teheránnak, azaz esélyt a diplomáciának. Végül néhány napon belül mégis bombázott. Szilvay Gergely írása.
A békéről és a további fegyverekről is beszélt az amerikai és az ukrán elnök, akik sokkal nyugodtabb hangulatban váltak el egymástól, mint Washingtonban.
Magyarországra próbálta terelni a figyelmet az Európai Bizottság elnöke.
p
32
4
47
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 21 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nagyapo
2018. július 01. 21:42
És persze bár nem western, de ne feledkezzünk meg a műfaj egyik legnagyobb klasszikusáról sem, amelynek világnézeti mondanivalója mintha az aktuális magyar kormány nem egy intézkedésében is visszaköszönne...
https://m.imdb.com/title/tt0082045/