Az új világhelyzet és két embertípusa

Ez az írás arról szól, hogy valóban van egy új világhelyzet, másfelől arról, hogy ez hogyan hat az emberekre, milyen módon tagolja át a politikát.

Kezdjük a világhelyzettel. Ezt leírhatjuk globalizációként, nemzetköziesedésként, vagy legújabban migrációként. Ha ezek a folyamatok erőteljesen hatnak (márpedig hatnak), akkor az emberek ilyenkor a maguk módján alkalmazkodnak a folyamatokhoz. Mint ahogy alkalmazkodtak ahhoz is, amikor ezek még nem voltak, illetve másféle folyamatok (például a nemzetállamok egymás mellett élése) voltak a meghatározók. Ameddig a nemzetállamnak nem kihívója a globalizáció, az emberek inkább ideológiák mentén határozzák meg önmagukat; vannak baloldaliak, jobboldaliak, liberálisok, konzervatívok, kereszténydemokraták és még sokfélék. De a politika elsősorban a belpolitika mentén összpontosul és a konfliktusok eminensen ideológiaiak.

Az utóbbi időben azonban

A változás oka pedig döntően az, hogy immár nem a belpolitika és az ideológia van csak a terepen, hanem a külpolitika is. Ez új embertípusokat vagy politikai reagálókat hoz létre, s a továbbiakban róluk beszélek.

De előbb egy példát szeretnék mondani, hogy mindez érthetőbb legyen.

2015-ben, amikor a migránsok nagy számban beáramlottak Magyarországra, a Keleti pályaudvaron nem csak nagy migránstömeg gyűlt össze, de nagy számban jelentek ott meg segítők is. Ez utóbbiak, ruhával, élelemmel és egyéb módon igyekeztek segíteni a pályaudvaron felhalmozódott embereket. Mivel a bevándorlást ezt követően a magyar kormány megszüntette, a továbbiakban ilyen tömegjelenetekre nem került sor. Ám ez az egy eset is ráirányítja figyelmünket az új helyzetben létrejövő egyik embertípusra.

Ezt a típus „folyamat-követőnek” nevezhetjük. Ők az adott konkrét esetben a következő logika szerint jártak el: itt van egy folyamat (történetesen a migráció), amit nem lehet befolyásolni, ami körülbelül olyan, mint az ár, mindent magával sodor, s nekünk ebben a helyzetben a feltétel nélküli segítés és mentés a feladatunk. Ez a típus tehát abból indul ki, hogy van egy adott nemzetközi konstelláció, amelyben (mindegy mi okokból) nagy népvándorlás indult el, és ezt a népvándorlást nem lehet befolyásolni, annál inkább lehet (sőt kell) támogatni.

Velük szemben már a kezdet kezdetén megjelent és mára nagyon masszívvá vált a másik típus, amelyet „folyamat-kritikusnak” nevezhetünk. Ők a Keleti pályaudvari történések idején még messze nem voltak olyan erősek, mint ma; napjainkban viszont lényegében már csak ők látszódnak. Ez a típus nem a végeredményt nézi („itt vannak a menekültek, segítsünk rajtuk”), hanem az okokat keresi. S ha keres, akkor talál is. Ha jobban megnézzük az elmúlt két év történéseit, akkor azt látjuk, hogy a politikát egyre inkább ez a típus uralja, amely tehát azt kérdezi: miért? Hogyan került Magyarországra ennyi ember? Ki vagy mi áll a háttérben?

Ez utóbbi típus létrejötte nélkül nem lehetett volna megalkotni a Soros-tervről szóló diskurzust. E diskurzusban ugyanis most nem az az érdekes, hogy van-e vagy nincs Soros-terv (racionális érvek itt nem, hitek annál inkább számítanak), hanem az, hogy a világhelyzet átalakulásával

Ha idealisták lennénk, akkor elképzelhetnénk egy olyan világot, amelyben a kolosszális méretű változásokat mindenki természetesnek tekinti és emberi dolgát pusztán abban látja, hogy az új helyzethez hézagmentesen alkalmazkodjék. Láttuk, hogy létezik olyan embertípus, aki ezt teszi.

De léteznek olyanok is, akik a változások nyomán állandóan kétkednek. Sőt olyanok is, akik a változásokat nem természetes, hanem kreált, mi több: irányított változásoknak tekintik. Azt feltételezem, hogy a két csoport nagyon mást gondol a politikáról, viszont pontosan olyan funkciót tölt be manapság, mint korábban a jobbosok és a balosok.

Azaz a küzdelem fő terepe elsősorban közöttük húzódik. S bármennyire is nehezünkre esik: érdemes e két embertípust mint kortünetet szemlélni.

Ha ugyanis a világ olyan ütemben változik, mint most, s annyi benne a zavaros és átláthatatlan elem, akkor ne csodálkozzunk, ha lesznek olyanok, akik szerint minden oké és minden szükségszerű; és lesznek olyanok is, akik szerint semmi nem oké és nem is szükségszerű. Voltaképp tehát a mai világhelyzet adekvát típusait láthatjuk magunk körül.

Mindezek nyomán egyáltalán nem lepődhetünk meg azon, hogy a régi balosok és jobbosok eltűnnek – az ő válaszaik már egyáltalán nem alkalmasak az új világ fent kifejtett alapdilemmájára.