Európai alapkérdések

„Ebben a ma uralkodó környezetben kell az embernek megtalálnia a jövő, a boldogulás útját, s ez nagyon nagy kihívás. A fogyasztás növekedésével túl vagyunk a materiális megélhetési kényszeren. A bizonytalanság közben egyre nő, amit ismételten a manipulált fogyasztással hozunk egyensúlyba. Nem hiszem, hogy az ebből való kitörés nélkül létre lehetne hozni egy közös Európát. A társadalom alapsejtjei, elsősorban a családok, mivel nem fogyasztóbarátok, a piac által eltűnésre vannak ítélve. A közösségi élet torzulásaival szemben újra fel kell mutatnunk azt, ami állandó: a társadalom bázisát, a családot. Ferenc pápa már idézett Európa-beszédében leszögezi: »A család továbbra is alapvetően fontos elsődleges közösségként, amelyben előtérbe kerül a különbözőség, és ugyanakkor egységet alkot. A család a férfi és a nő közötti különbségek harmonikus egysége, ami annál igazabb és mélyebb, minél inkább képes megnyílni az életnek és másoknak. Hasonlóképpen egy polgári közösség akkor élő, ha nyitott, ha képes befogadni a különbözőséget, ha képes új életet világra hozni, újat alkotva a fejlődés, a munka, az újítás és a kultúra terén.«

A normalitás nem egyenlő az unalommal és a bornírtsággal. A normalitás az emberi létezés, a küzdelem alapja; a felhalmozott tudást befogadni képes összegzés. Enélkül nincs jövő. Az európai politikai elit egy része azonban egyre távolodik a normalitás európai formáitól. Az európai polgár bénultan szemléli, mi történik felette, és ami még fontosabb, a nevében a politika világában. A távolság láthatóan növekszik. Az eredmény pedig az, hogy a polgárok életstratégiájává válik a szélsőséges nézetekbe menekülés. A kereszténydemokrácia sosem lehet szélsőséges. Jegyezzük meg azt is, hogy a jövő Európájában a személy tisztelete mindenkit megillet.

Az alapkérdések itt vannak. Meg tudjuk-e őrizni Európa keresztény identitását? Mit jelent ma egyáltalán Európa keresztény identitása? Milyen jövőképet fogalmaznak meg ma az európai polgárok? Képesek vagyunk-e a társadalmi ellentmondások kritikájára és gyakorlati korrekciójára? Fel tudjuk-e mutatni újra a közösségi élet hiteles formáit, középpontba állítva a családok szerepét? Helyes választ tudunk-e adni a migráció bonyolult, összetett jelenségére? Az Európai Unió mai vezetői képesek-e az alapító atyák szellemében megfogalmazni Európa jövőjével kapcsolatos vízióikat?

És ha nem?”