Hol a baloldali utópia manapság?

„A baloldalnak tehát nincsen jövőképe, amely utópiaként, filozófiai és politikai narratívába öntve szellemi bátorságot, orientációt és célt adna a híveinek. A baloldal száraz, fáradt és fantáziátlan. A másik ok, ami akadályozza a baloldalt a termékeny utópia kialakításában, hogy nem foglalkozik másodsorban a társadalomelmélettel – megint csak összefüggésben a szellemi restséggel, amely megelégszik a kapitalizmus által feldobott témák és issue-egyenlőtlenségek dekoncipiálásával és a kapitalizmus jogrendjén belüli kezelésével. Holott itt van az orrunk előtt a legfontosabb téma, amely a társadalomelméletnek kifutást ad a jövőbe (akár alkalmasabb módon, mint ahogy Marxnak rendelkezésére állt az akkori jövő): ez a mesterséges intelligencia, a robotizáció és az értékteremtési struktúrák átalakulásának radikálisan új kontextusa, és ennek hatása az emberi nemre. A baloldalnak le kell mondania arról, hogy a tőkét kiváltsa a társadalmak regenerációjának »logikájában« (a múltja is erre tanítja), de elengedi-e a humánumot is ugyanemiatt – mert a tőke és a humánum antagonisztikusan együtt jár a múltjában, vagy ellenkezőleg, mert annyira lemondott már a tőke kiváltásáról, hogy az emberi voltunkból sem tudja kivonni, hanem engedi vele felemésztetni?

Disztópiával vagy utópiával nézünk szembe a jövő társadalmaiban? A baloldal még ebben sem döntött. Harcolni kell-e itt akármiért vagy akármi ellen? Ha a baloldal nem harcol, átadja a jövőre vonatkozó narratívát a technokrácia és a nemzeti szocializmus lehetséges disztópiájának? Van egyáltalán a baloldalnak emberképe? Nem úgy tűnik. A kommunizmus a humánum utópiája. Kézen-közön elveszett az igény a baloldalban, hogy elsősorban így tekintsen magára, ezért folyamatosan adja fel a hadállásait. A politikai jelentéktelensége csak ennek a harmadik-negyedik rendű következménye.”