„A feladat tehát adott: nemcsak azokat kell megcélozni, akik már gyermekvállalásra adták a fejüket, és nemcsak gazdaságilag, hanem kulturálisan kell ismét vonzóvá, ha úgy tetszik, trendivé tenni a gyermekvállalást – és nemcsak a nőknek, hanem a férfiaknak is. Ez nem fog úgy menni, hogy pártpotentát férfiak főleg nyugdíjas közönség előtt dörgedelmes beszédekben értekeznek a szaporodás nemzetstratégiai fontosságáról, mert ez inkább elveszi a kedvét mindenkinek. Arra kell helyezni a hangsúlyt, hogy vélt és valós nehézségei mellett miért éri meg gyereket vállalni: nem elsősorban az ország érdekében, hanem a saját örömünkre. És közben el kell gondolkozni azon is, hogy mivel lehetne hazacsábítani azt a több százezer magyar fiatalt, akik az itthoni helyzetet reménytelennek ítélve külföldön keresik boldogulásukat. Vagy azon, hogy az oktatás és az egészségügy láthatóan mostoha, de letagadott helyzete nem játszik-e szerepet mind az elvándorlásban, mind a gyermekvállalási kedv lanyhaságában. Ezek a kérdések azonban, ha lehet, még messzebbre vezetnek.”