Az álhírek terjesztésével a vesztünkbe rohanunk: ijesztő gyakorlat terjed a közösségi oldalakon
Négyből három hírt anélkül osztanak meg a felhasználók, hogy elolvasnák. Íme, az álhírek terjedésének pszichológiája.
A vállalt kormánypártiság még nem szervilis bólogatás.
„Noha fölöttem van, nem fog nyomasztani a vezércikk, bármennyire mennydörög is néha. Ő a vélemény, én a kétely. A hivatalos redakció és a lármás szerző. Így kerek a világ. Furcsa pár leszünk, de akár ki is egészíthetjük egymást. Bölcs királyok udvarában is elfért az udvari bolond. A vállalt kormánypártiság még nem szervilis bólogatás. Nem, dehogy kell itt megmondani a frankót, a publicistát amúgy sem erre találták ki, kis rovatomat sem ezért indítom. Kendőzetlenül, »pacásan« szeretném tudósítani a világot, milyen a látvány innen, a klaviatúra mellől. A műfaj kötetlen, karcolat, gúnyrajz, glossza, kroki, sírvers, bármi… Ha cimborát ér a fricskám, szeretném, ha tudná: érte haragszom, nem ellene. Az ember a szerettének is beolvas, ha kiérdemli…”