Magyar Péter az az ember, aki hatalmasat akart fingani, de a végén csak beszart

Lehet a tegnap történteken ironizálni, de valójában véresen komoly dologról van szó.

Ő is sikeresen „túlélte” a mágikus öt évet, az ő élete is gyökeresen megváltozott, ahogy ő maga is másképp látja már a dolgokat. És hogy hogy csinálta?
„…Amikor két műtét és két kemoterápiás kezelés után komolyabban felmerült bennem a kérdés, hogy ez így összességében túlélhető-e, elkezdtem keresni az okokat, amiért érdemes az elkövetkező hónapokban végigfetrengenem további négy kezelést, tudva, hogy azt is szisztematikusan mérgezem magamban, ami még éltet. (94%-ban osztódó rákos sejtekkel a testemben a gyógyteák és egyéb alternatív kúrák lehetőségét kísérletezésre szánható idő híján gyorsan elvetettem.) Az okok egyértelműen és kizárólag a lányaim voltak. Első ránézésre ez szép. Másodikra szomorú. Azon kívül, hogy ők ne maradjanak 1 illetve 4 évesen félárván, nem találtam semmit az életemben, amiért érdemes konkrétan minden erőmmel küzdenem. Az egyetlen, amit hosszú ideje az élettől akartam, ők voltak. Sem kapcsolatokhoz, sem megvalósítandó célokhoz, sem a létezés gyönyörűségéhez nem ragaszkodtam, mindezt könnyedebbnek találtam a szenvedésem súlyánál. Megvalósítottam az életemben a halált. Ezzel meg is válaszoltam a kérdést: miért pont én?