Kinek jó a brexit?

„Mosolyognak Európa nyugati felében azon a magyar kormányzati üzeneten, amely újsághirdetések formájában áll ki Nagy-Britannia EU-tagsága mellett. Joggal. Tény, Orbán Viktor soha nem állította azt, hogy jobb lenne Magyarországnak az unión kívül, de a belpolitikai célokra használt eddigi retorikájának alapelemévé vált az Európai Unió kárhoztatása mindenért, ami rossz. És ennek meg is lett az eredménye. A kétségtelenül létező – és sok tekintetben érthető – magyar EU-ellenesség a fideszes szavazótáborban olyan méreteket öltött, ahonnan már nehéz visszavonulót fújni. Orbán Viktor elkötelezett híveinek túlnyomó többsége különböző szélsőjobboldali vagy unióellenes erőknek szurkol az európai megméretéseken. A brexitről szóló népszavazáson pedig azért szorít, hogy az angolok hagyják ott az EU-t. Már régóta a minél rosszabb, annál jobb mentalitás vezényli a narancsos tábort az unió dolgaival kapcsolatban. De így vélekedik a Fidesz politikusainak egy része is. Arról nem esik szó, hogy mi történne egy esetleges széthullás után. Hogy miért lenne az jobb bárkinek is? Mit lehet építeni a romokon? A magyar kormány mostani píárakciója kiállás az euroszkeptikus, de tagságpárti David Cameron mellett, aki szövetséges lehet a Brüsszellel megvívandó csatákban. Lehetőség arra, hogy a nyugati sajtó ezúttal a „jó fej”, vagy legalábbis a meglepő Orbánról írjon az őszi népszavazást megelőző garantált tombolás előtt.

Közben Európában szépen kialakult a törésvonal a brexit körül. A fősodor, a hagyományos pártok, a vezető politikusok, a gazdasági élet harcba szállt a maradás mellett, az új hullámot képviselő unióellenes, populista, szélsőséges vagy egyszerűen csak másmilyen politizálást hirdető erők pedig a kilépésre biztatnak. A briteket mindez vélhetően hidegen hagyja. Hiszen Nagy-Britanniában ez a vita nem most kezdődött, hanem gyakorlatilag az uniós tagság óta. Londonnak Európa mindig a túlsó part maradt, még az elvakult EU-pártiak is évtizedek óta tele vannak fenntartásokkal Brüsszellel szemben. A mostani szavazás valójában Cameron belpolitikai játszmájáról szól. Ha nyer, nagyot nyer. De ha veszít, dicstelenül távozik a politikai porondról. Bárhogyan is alakuljon a végeredmény, a britek kívülállósága megmarad, sőt várhatóan erősödik. Ezért olyan uniópárti elemzők is vannak, akik szerint London állandósult akadékoskodása és zsarolása ma már többet árt az európai együttműködésnek, mint amennyit segít. Így jobb, ha távozik. Egyelőre azért az erős Európáért szurkolók számára meggyőzőbbek azok az érvek, amelyek szerint nincs az a klub, amelyet nem viselne meg egy nagyhatalom kilépése.

Azoknak a magyaroknak, akiket a foci-Európa-bajnokság izgalmai mellett a szigetország referendumának alakulása is lázba hoz, azt ajánlom, beszéljenek Nagy-Britanniában élő rokonaikkal, barátaikkal, ismerőseikkel. Kérdezzenek meg egy odakint dolgozó, tanuló magyart, miként vélekedik tűzközelből a menni vagy maradni dilemmáról. Ne magyar pártvélemények alapján, s főleg ne a magyarországi politikai állapotokból kiindulva ítélkezzenek a brit fejleményekről. Az Európai Unió léte csak elhanyagolható részben jelenti az olykor tényleg döbbenetesen empátiahiányos brüsszeli technokraták ügyetlen bíbelődését és felesleges okoskodását. Az élet mindennapjai a külföldi munkalehetőségekről, a szabad utazásról, a jobb megélhetés esélyéről szólnak. Az uniós Nagy-Britannia új otthont, reményt adott százezernél is több fiatal magyarnak, az unión kívüli szigetországról viszont még nem tudunk semmit.”