A pfalzi óriásnál

„A keddi oggersheimi magánlátogatás új minőséget jelent. Sokan eredetileg ezt is Merkel-ellenes húzásnak tekintették. Kohl ugyan néhány éve tolókocsiba kényszerült, s inkább jóval fiatalabb második felesége viszi helyette a szót, de a „pfalzi óriásnak" is hívott kancellár köztudottan pikkel Merkelre. Képtelen feldolgozni, hogy éppen a politikai értelemben vett nevelt lánya árulta el, amikor az ezredfordulón – a CDU obskúrus pártfinanszírozási ügyei nyomán – kikényszerítette távozását a kereszténydemokraták éléről. Kohl rossz szemmel nézte mindazt, amivel szerinte Merkel a tanítómester életművét, az európai egységet fenyegette. Az eurózóna széthullásával fenyegető görög válságkezelést éppúgy rosszallta, mint a (szír) menekültek előtti kapunyitást.

2016 Európája azonban radikálisan különbözik attól, amit Kohl és társai felépítettek. Az integráció sebessége egyre jobban távolítja egymástól a centrumot és a perifériát. A britek hamarosan arról szavaznak, hogy menjenek vagy maradjanak. A közös fizetőeszköz már nem a jólét jelképe, inkább megoszt, mint egyesít. A mostani politikusok jelentős részéről az alapító atyák vezérelve – soha többé háborút – lepereg. A biztonságérzet is oda. A Nyugat ismét konfliktusban áll Oroszországgal, a Közel-Kelet felől terrorizmus és menekültáradat fenyeget. Az európai identitás szép álom, a nacionalizmus viszont kurrens cikk. Talán érzi ezt Kohl is, aki magyarul is megjelent köny­vében figyelmeztet: az egyéni megoldások kora lejárt, ahogy járhatatlan út a nemzetállamokon alapuló gondolkodáshoz való visszatérés. Sokan magukra vehetik az intelmet. Merkel is, Orbán is. A kancellár óvatosan, de önvizsgálatot kezdett.

Jó lenne, ha mások is követnék. Hasznos volna a magyar–német viszonynak. És Európának. Mert menteni kell, amit csak lehet.”