„És persze gyűjtöttem az életrajzi adatokat, merthogy felkészületlenül mégsem állíthatok be az interjúra. Pláne nem Nógrádihoz, aki előadásaiban is rendszeresen kifejti, mennyire zavarja, hogy vannak olyan biztonságpolitikai szakértők, akik felkészületlenül mennek a médiaszereplésekre. Ellenben vele, aki órákat készül egy-egy szereplésre. Arra az Echo tv-s műsorra például, amiben Szaniszló Ferenccel az agyhullámfegyverről értekeztek, saját bevallása szerint két hetet készült.
Az első meglepetés akkor ért, amikor nemzetközi szinten is jegyzett biztonságpolitikai szakértőket kérdeztem arról, mi a véleményük Nógrádi Györgyről. Nem voltak túl lelkesek. Azt mondták, hogy mivel Nógrádinak nincs tudományos tevékenysége, ezért nincs miről véleményt alkotni.
Van ugyanis egy mérőszám, ami egy tudós ember összes tudományos közleményének és alkotásainak független idézettségét méri. Nagyon leegyszerűsítve ez az adat árulkodik arról, hogy egy szakértő mennyire elismert hazai és nemzetközi szinten. Minél magasabb ez a szám, annál elismertebb valaki, minél alacsonyabb, annál kevésbé. Nógrádinál ez a szám egészen pontosan nulla.
Az persze az ő szemszögéből teljesen érthető, hogy ennek a mérőszámnak nem tulajdonít különösebb jelentőséget: »Ezen az egyetemen van, hasból mondom, négyszáz egyetemi tanár. Szerintem annyi szereplése, mint nekem, egynek sem volt. Lehet, hogy több az idézettségük, de az egy más vetület.« Védhetetlen érvelés, főleg, ha olyan száraz és megkérdőjelezhetetlen tényekkel van alátámasztva, amelyek magukért beszélnek: »Én mindig jobban szerettem beszélni, mint írni. Egy hónappal ezelőttig 134 tévé-, 162 rádiószereplésem, 61 újságcikkem és 56 nagy konferenciám volt.« Ekkor értettem meg azt, amit korábban legfeljebb csak sejtettem: Nógrádi György összekeveri a médiaszereplést a tudományos munkával. Szerinte azok, akik a tudományos tevékenységet kérik rajta számon, csak irigykednek a médiaszerepléseire, és arra, hogy telt házas előadásokat tart.”