Nyugat: erő, Kelet: erőszak

„Ismerjétek fel, honfitársaim, amit Orvona nem képes: az erő nem azonos az erőszakkal. A nyugati demokráciák rengeteg gonddal és kihívással küszködnek, de nem gyengék. Éppen ellenkezőleg! A megértés, a befogadás, a más vélemény, világnézet, vallás, életforma iránti türelem, az együttműködés nem a gyengeség, hanem az erő jele. A nyugati demokrácia szabadságelvű, liberális. Nem is lehet másmilyen, mert különben nem lenne demokrácia.

Ezzel szemben a keleti diktatúrák egyáltalán nem erősek, csupán erőszakosak. Félnek saját népeiktől is és a külvilágtól is. Nem ismerik egyiket sem, kisebbségi érzésekkel küszködnek. Mardosó félelmüket és hatékony kormányzásra való képtelenségüket nyelvi (néha fizikai) erőszakkal, harcias szónoklatokkal, az állami intézmények elfoglalásával, a kiszolgáltatottság növelésével és a negatív tömegérzelmek – a félelem, az irigység, a gyűlölet – felkorbácsolásával igyekeznek palástolni és ellensúlyozni.

Az Orbán és Vona által szájtátva csodált Putyin-rendszer remek példa erre. Fél saját népeitől, ezért megszüntette a sajtószabadságot, legyilkolja az ellenzék kiemelkedő személyiségeit. Oligarchikus rendje gúzsba kötötte a gazdaságot, kiölte a vállalkozó kedvet, legyalulta a jogállamot. Aki teheti, megtakarításait külföldre menekíti. Drámai sebességgel fogy a népesség, silány az oktatás, romlik a lakosság egészségi állapota. Az orosz diktátort fenntartja az olajjövedelem. Ha ez csökken, mint napjainkban, akkor fegyveres erőszakkal, hódítással (Krím félsziget, Abházia, Dél-Oszétia) vagy meddő katonai kalandokkal (Szíria) igyekszik felkorbácsolni a nagyorosz nacionalizmust. Ez nem az erő jele, hanem a gyengeségé. Erőszak, nem pedig erő. Előremenekülés a végzetük felé. (Leonyid Iljics Brezsnyev is hamar megbánta az 1979-es afganisztáni beavatkozást.)”