„A következő meglepetés a metró bejáratánál ért bennünket, mivel 15 darab jegyet vásároltunk és még volt velünk négy, hat éven aluli kisgyerek, ezért segítettem a jegyellenőröknek, mert a magyaron kívül nem beszéltek más nyelvet.
Már készültünk felszállni a metróra és lesétálni a lépcsőn, amikor az egyik jegyellenőr megkérdezte, hogy miért segítek nekik. Mondtam, hogy csak a Keletiig segítek nekik eljutni. Ez után bicskanyitogató hangon megjegyezte, hogy: »Hozzon ide még 100.000-ret, csak hogy legyünk még többen.« Erre én: »Kérem, kíméljen meg a személyeskedő megjegyzéseitől és inkább végezze a munkáját, ahelyett, hogy megjegyzéseket tesz és feltart minket az utazásban. A jegyeket megvásároltuk, Ön kivételesen ellenőrizte a kezelt jegyeket, azt hiszem, hogy Önnek eddig terjed a munkája.«
Ezek után hangos nem tetszésüket fejezték ki – majd a gyűlölködők lépten-nyomon hallható érvei jöttek elő -, hogy vajon segítek-e másoknak is a menekülteken kívül? Válaszoltam, hogy igen, mert segíteni annak kell, akinek szüksége van rá. Egyből arra gondoltam, hogy az helyes, ha segítek egy magyar állampolgárnak, de az már nem, ha egy bajbajutott embereknek segítek eljutni A-pontból B-pontba?
Szeretném hangsúlyozni, hogyha személyeskedő megjegyzések nélkül kérdeznek bármilyen témával kapcsolatban, akkor szívesen válaszolok, mert így normális. Ugyanakkor nem vagyok köteles semmilyen személyeskedésre. Az efféle játszmák nem visznek előre és minden szereplőt a mélybe húznak. Nem vagyok hozzájuk partner.
Mélységesen felháborítónak tartom, hogy a munkáját végző jegyellenőrnek mi köze van ahhoz, hogy én éppen kinek segítek? Ez nem tartozik rá, ő azért van ott, hogy ellenőrizze a jegyeket, nem azért, hogy megjegyzéseket tegyen – főleg nem munkaidőben.”