Az érinthetetlen Biszku Béla

„A sokat emlegetett 2011-es lex Biszkunak tehát – amely az egyértelműség kedvéért beemelte az emberiesség elleni bűncselekmény fogalmát is a magyar jogrendbe – vélhetően nem is volt nagyon szerepe az elsőfokú döntésben, amelyet amúgy az ítélőtábla a fent is említett formális okokra hivatkozva dobott vissza. Az ítélőtábla ugyanis azt mondta ki, hogy az elsőfokú bíróság az ügyfelderítési kötelezettségének nem tett eleget, lényegében nem derítette fel a tényállást, nem megfelelő mennyiségű bizonyítékot és nem kellőképpen értékelt stb.

Bár a másodfok éppen azért nem mentette fel Biszkut, hanem utasított új eljárás lefolytatására, mert a további bizonyítás eredményre vezethe”, azt azért félelmetes volt hallgatni, hogy az ítélőtábla szerint az 1956. decemberi salgótarjáni sortűz és Biszkunak a karhatalmista fellépést sürgető tevékenysége – illetve az elsőfokú bíróság indoklásának vonatkozó része – »nem alkotott olyan zárt logikai láncolatot, amely egyértelművé tette volna, hogy Biszku Béla akaratának megfelelően zajlottak az események«.

Azt tehát jelen helyzetben a másodfokú határozat konkrét szövegének ismerete nélkül nehéz eldönteni, hogy ki hibázott: az ügyészség, az elsőfokú vagy a másodfokú bíróság. Az viszont látható, hogy még most is, amikor az alaptörvény mondja ki a kommunista bűncselekmények elévülhetetlenségét, és használható lenne a lex Biszku is, az igazságszolgáltatás szervei egymásnak passzolgatják a felelősség labdáját. Mivel jelen esetben a bíróság döntése – bár az nagy valószínűséggel alaptörvény-ellenes – alkotmányjogi panasszal nem támadható, ugyanis az annak benyújtásához szükséges formai elemek nem állnak fenn, valamilyen megoldást – akár jogalkotói szinten – szükséges találni.”