A magyar baloldal kineveti a magyar álmot

„A centrumból nem lehet érzékelni a közbiztonság sokkját, a dolgozói szegénység tragikumát. E problémák mellett lehet akármekkora a kormánygyűlölet, a baloldal nem tud áttörni, mert régi. A baloldali közeget uraló pártok brandjei nem működnek a szélesebb közönség körében. A logók és a tegnap hősei egyaránt akadályozzák az áttörést. Alig beszél valaki arról, hogy a fiatalok között nem létezik a baloldal. Egyszerűen nincs. Ez pedig öngerjesztő folyamat, mert ahogy a Jobbik változik, s válik egyre népszerűbbé, mind vonzóbb lesz a tehetség számára.

Friss és erős, és egyelőre őrzi mozgalomjellegét: érzelmekről szól. Akkor, amikor a baloldalhoz nem fűződik semmilyen érzelmi viszony. Témája, nyelve, története ezt ellehetetleníti. Az úgynevezett balliberálisok többet beszélnek fiskális fegyelemről, mint a magyar álomról. Konstrukciókhoz, szerkezetekhez, építményekhez ragaszkodnak. Az interpellációért többször tüntettek, mint iskolabezárások ellen.

Nincs miért azonosulni vele.

Ez már csak azért is furcsa, mert az élménytársadalom korában képzelik el az érzelmektől mentes döntést. Olyan mértékű racionalitást feltételeznek a választókról, amilyen szerencsére nincs.

Nem lehet kiirtani az emocionális részt az életből, így a politikából sem. Az pedig egyébként is mulattató, hogy az alapvetően giccses történetet mesélő baloldali eszme vált – rossz kezekben – normatívvá. Lehet ugyanis újra kinevetni, karikírozni, lenézni a »magyar álmot«, de a kevesebb mémet gyártó, viszont több műszakban talpalók számára erről szólnak a mindennapok. A lehet más reményéről.”