„A szabadság politikai programja kudarcot vallott Magyarországon 1990 és 2010 között, mert nem volt mögötte a szabadságnak kultúrája, és a szabadságot hirdető politikai erők elég rövidlátók és korruptak voltak ahhoz, hogy ezt se ne lássák, se tenni ne akarjanak ellene. A szabadság -- a liberalizmus vélekedésével szemben -- teljesen érdektelen, amíg csak az elvek szintjén és a tankönyvekben létezik, a gyakorlati érvényesülése viszont olyan társadalmi kompetenciákat és kultúrát követel, amelynek nagy része már a szabadság alkotmányos állapotát megelőzően rendelkezésre áll a társadalmi gyakorlatban. Nem véletlen, hogy máig ténylegesen legszabadabb társadalmak a szabadságot már a 12. század óta folyamatosan fejlesztő angolszász vagy ilyen alapon működő mai demokráciák, bár ezek is szélsebesen romlanak 60-as évek óta (és a közvélekedéssel szemben nem fordította vissza a folyamatot a 80-as évek neokonzervatív fordulata sem, amely legfeljebb a kommunista országoknak segített, a sajátjait doktrinér jelmezbe öltöztette az állam feladataival és a jóllét minőségével kapcsolatban, illetve tovább szélesítette az utat a befelé irányuló állami agresszió legitimizálása felé).
A szabadságjogokban kikristályosodó szabadságprogram és a szabadság valós társadalmi gyakorlata, mint Makó és Jeruzsálem. Az előbbi egyik fontos vetülete a szabadság piaci alapú, fizikalista-atomista megközelítése (konkrétan, hogy ott a legnagyobb a szabadság, ahol a legzavartalanabb »a szereplők közlekedése«, illetve e »közlekedést« -- a szabadságviszonyokat -- mindössze a spontán erők szabályozzák kölcsönhatások formájában, akár ha egy lombikban lennénk, amelynek naturális viszonyait a piaci törvények és a semleges jogalkotás, kvázi az üvegfúvók, jelölik ki). E doktrína politikaelméleti applikációját ugyan angolok találták ki (a 17. századi Hobbes), de szerencsétlenebb történelmű, a politikai tervezésre jobban hajló országokban (főleg a kontinensen, majd globálisan az ENSZ és a US Army révén) ültették át a politikai normákba és mindenféle nyilatkozatokba -- ha nem is a politikai gyakorlatba, mert az végül lehetetlennek bizonyult.”